Marossy Attila írása a Híd magazin 2023/3. számából
Bár a hittant tanult, konfirmált vagy bérmálkozott hívő rutinból vágja rá a „Mi a hit?” kérdésre a választ – „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) –, valójában a hit, és főleg a megélt, átélt személyes hit bonyolult, rendkívül mély fogalom, amely számos árnyalattal és ráadásul személyes, egyéni színezettel jelentkezik. A hit mindenki számára egy kicsikét mást jelent, és ez így van rendjén – ettől személyes és ettől a miénk a hitünk.
A hitről már a Szentírás is sokféleképpen beszél: ha a mélyére ásunk a hittel kapcsolatos történeteknek, példabeszédeknek, tanításoknak és mondásoknak: egyéni sorsokat, döntéseket, életeket láthatunk; sőt, olykor a bibliai szerzők is beleadják a maguk egyéni látásmódját. Az alábbiakban Márk evangéliumában keressük a választ arra a kérdésre: mit is jelenthet számunkra a hit? Miért jó hinni?
A hit kifogás helyett megoldást keres
Jézus gyógyítási történetei között találkozhatunk a kapernaumi béna történetével, aki rokonai áldozatos törekvése és kreativitása nyomán kerülhetett végül Jézus elé. „Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” (Mk 2,3–5)
A történet nyilvánvaló teológiai csavarja mellett (az első olvasat ellenére nem a hozzátartozói hite miatt bocsáttatnak meg a segítségre szoruló ember bűnei, hanem Jézus megváltó műve nyomán) annak legfőbb tanulsága, hogy az élő hit cselekszik. Hogy pontosan mit és mennyit, az mindenkinek az egyéni élethelyzetétől és lehetőségeitől függ – de az biztos, hogy a hit nem kifogásokat keres, hanem aktív cselekvésre sarkall még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz megmozdulni.
Egy 2020-as brazil pszichológiai kutatás például azt mutatta ki, hogy a személyes hit jelentősen enyhítheti a depresszió tüneteit, igaz – a kutatók szerint – nem közvetlenül, mint valamilyen gyors orvosság, hanem azon keresztül, hogy célt és értelmet ad a depresszió szürkeségében elveszett embernek (Campos, Bredemeier, Trentini, 2020). De természetesen a hit cselekvő ereje nemcsak a depressziósokon, reményüket vesztetteken segít, hanem mindannyiunk életét is megtöltheti nemes célokkal és jó cselekedetekkel.
A hit elűzi a félelmet
Az evangéliumi történet szerint a tanítványok hirtelen nagy viharba kerültek a tengeren, Jézus azonban ráparancsolt a tengerre, amely lecsendesedett. Majd így szólt hozzájuk: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4,40).
„A nyomorúság megtanít imádkozni” – tartja a régi vándormondás –, és a hétköznapi tapasztalat is azt mutatja, hogy nagy veszély, gyötrő félelem esetén sokszor még az addig hitetlen emberek is elmondanak egy rövid imát ahhoz az Istenhez, aki szerintük nem létezik, de hátha mégis, akkor segítsen... És valóban. Számos kutató, közöttük a neurológus Mark Robert Waldman is rámutatott már arra, hogy a hit és az abból fakadó imádság, meditáció jelentősen csökkenti a hívők belső feszültségét és félelmeit (Waldman, 2009). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy aki hisz, az nem fél – a félelem nagyon is hasznos tulajdonságunk, amely egy bizonyos szintig az életünket védi. Azonban az élő hit, és az abból fakadó imádság és elcsendesedés segít bennünket abban, hogy a félelem ne nőjön bennünk irracionálisan nagyra, és hogy ne bénítson meg akkor, amikor cselekednünk kell.
A hit meggyógyít
Mindannyian ismerjük Jézus gyógyítási történeteit, amelyeket Márk evangélista a beteg ember hitéhez kapcsol: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” (Jézus a vérfolyásos asszonynak, Mk 5,34); „Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.” (Jézus a vak Bartimeusnak, Mk 10,52)
Nem véletlen, hogy a hit gyógyító ereje még a modern korban is az egyik leghálásabb vitatéma. Egyes karizmatikus közösségek abban hisznek, hogy a hit ténylegesen képes mozgássérülteket felállítani a tolószékből. Mások abban, hogy a hit jelentősen hozzájárulhat akár gyógyíthatatlannak hitt betegségekből való gyógyuláshoz. Abban pedig valószínűleg mindenki egyetért, hogy a lelki eredetű betegségeknek remek ellenszere az Istenbe vetett hit – ezzel ráadásul a tudományos kutatók is egyetértenek.
Egy szociológus szerzőpáros például azt találta, hogy a hit jelentős szerepet játszik a drogfüggőség megelőzésében és kezelésében (Grim & Grim, 2019). Egy másik, a Medline nevű amerikai egészségügyi adatbázis 1976–1999 közötti adataival dolgozó publikáció azt mutatta ki, hogy a rendszeres templomba járók és aktív hívők statisztikailag jobb egészségnek örvendenek és a betegségekből is könnyebben felépülnek, mint nem hívő társaik (Udermann, 2000).
Összességében abban biztosak lehetünk, hogy a hit, még ha nem is jár evilági halhatatlansággal vagy automatikus gyógyulással, de mindenképpen jót tesz a lelkünkkel és ezen keresztül a testünkkel is.
A hit erőt ad
Az elszáradt fügefa történetében Jézus így érzékelteti tanítványaival a hit erejét: „Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek” (Mk 11,22b–24).
A hegyeket mozdító hit képe nyilvánvalóan egy hiperbola (túlzó képekkel operáló stíluseszköz), amely nem arra ösztökél, hogy próbáljunk meg minél nagyobb tárgyakat elmozdítani a pszí-energiánkkal, hanem azt akarja érzékeltetni, hogy az élő hit hatalmas erőt ad, és általa csodákra vagyunk képesek. Megjegyezhetjük, hogy a „csodákra képes” magyar kifejezés önmagában véve is egy hasonló hiperbola, ami azt fejezi ki, hogy olyasmire képes valaki, amit korábban maga sem gondolt volna – nem azt, hogy fizikailag természetfeletti csodákra lesz képes. Az pedig, hogy ezt a képet mindnyájan azonnal értjük, mutatja azt, hogy a korábban elképzelhetetlennek gondolt, váratlan teljesítmény sokunk személyes élménye.
Jézus mondásának második fele pedig lehozza a hegyet mozgató hit képét a mindennapokba: érdemes kérni, érdemes Istenben reménykedni, mert Isten munkájában megnyugvást találhatunk – még akkor is, ha történetesen nem az, vagy nem úgy történik, amit kértünk. A hit reményt és erőt ad számunkra a hétköznapokban (is).
A hit csodákra képes
Végül pedig, ha már hegyeket mozdító hitről is volt szó, Márk tovább emeli a tétet, amikor Jézus ezt mondja az evangélium utolsó fejezetében: „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Mk 16,17–18)
Az evangélium itt ismételten hiperbolikus nyelvezetet használ: a hívőkre nem hat sem a kígyó-, sem más méreg, kézrátétellel betegeket gyógyítanak és így tovább. Miközben természetesen mindannyian fel tudunk idézni néhány olyan csodát az életünkből, amelyben magunk vagy szeretteink halálos veszélytől menekültünk meg – például épphogy el nem ütötte a gyereket a vonat –, az evangélium mondanivalója mégsem az, hogy a hívők sérthetetlen szuperhősként élik tovább az életüket. Hanem az, hogy az Istenbe vetett hit képessé tesz bennünket olyan dolgokra, amelyeket korábban el sem tudtunk volna képzelni magunkról; vagy amelyekről tudtunk, hogy meg kellene tennünk, de mindig volt valami kifogásunk, hogy miért nem tettük meg.
A „csodatévő hit” élménye még erősebb közösségben. Aki játszott már csapatsportot, vagy dolgozott már csapatban valamilyen közös cél érdekében, az pontosan tudja ezt. Egy klasszikus szociálpszichológiai kutatásban a kutatási alanyokat arra kérték, hogy oldjanak meg egy rejtvényt, majd osszanak meg egy idegennel egy tízdollárost. Azok, akiknek a rejtvényéből vallással, hittel kapcsolatos szavak jöttek ki (például „lélek”, „Isten”, „próféta”), azok nagy része fele-fele arányban osztozott meg a kapott pénzen az idegennel. Azok viszont, akik más, semleges szavakat kaptak, hajlamosak voltak semmit sem adni a pénzükből. A kísérletből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a természetfelettiben való hit önzetlenséget, másokkal való együttműködést vált ki a tudatalattinkból (Norenzayan, 2005).
Ebből (is) kiindulva egyes antropológusok úgy vélik, hogy a – közös – hit és vallásosság az emberiség legnagyobb „kulturális technológiája”, amelyen az egész emberi civilizáció alapul. Közös hit és az ebből kiinduló vallási tevékenységek nélkül nem lettünk volna képesek a neolitikus forradalomra, a civilizáció alapjainak lefektetésére, a betegségekkel és a természet erőivel szembeni összefogásra (Slingerland, 2012) sem!
A hit ereje csodákra képes – a hit erejéből együtt csodákra vagyunk képesek!
Marossy Attila
Híd magazin, 2023/3.
