Szokatlanul nagy vitákat, sok esetben egyoldalú véleményeket váltott ki a Deák Kristóf által rendezett, Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm. Hat nap alatt forgatták, minimális költségvetéssel. A vágás érzékeny munkája egy éven át tartott.
Némelyek égbe emelik a filmet, mások alapvető hibákról, tévedésekről szólnak.
Mindenekelőtt öröm és büszkeség töltsön el minket, hogy kicsi népünk annyi mindenben világszínvonalat képvisel! Az elmúlt években több mint száz díjat kaptak magyar filmek a világ különböző fesztiváljain. Néha már pestisszerű a pesszimista, semminek örülni nem tudó mentalitás hazánkban. Egy ilyen siker kapcsán valakinek valóban csak rossz gondolatai támadnak? Legalább annyit tenne kinyilatkoztatása elé, hogy „szerintem…”
De térjünk rá a filmre. Olvasóink talán már látták, hiszen a televízió is vetítette, és az interneten is megnézhető. A történet szerint az iskolai kórusba bekerül egy új kislány. Mivel az énektudása nem éri el a díjakért is küzdő énekkar színvonalát, a kórusvezető tanárnő azt tanácsolja neki, hogy hangos éneklés helyett csak „tátikázzon”, hangtalanul mozgassa a száját. Idővel kiderül, hogy több ilyen tagja is van a csapatnak. A gyerekek összefognak, és fellázadnak a tanárnő ellen: a kórusversenyen a vezénylés ellenére némák maradnak, a tanárnő megszégyenülve elhagyja a színpadot, és a kórus ezután nélküle kezd énekelni.
A film dicsérői a történetet a demokrácia, a szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósulásának látják, a kritikusok viszont életszerűtlennek, természetellenesnek gondolják. Tényszerű értelmezés szerint talán van igazság mindkét oldal véleményében. Ugyanakkor egy játékfilm nem szakmai oktató céllal készül. Ha példázatnak értelmezzük, talán közelebb kerülünk az alkotók szándékának megértéshez.
Kétségtelen, hogy a francia forradalom által is exponált hármas jelszó bibliai ihletésű. Isten „egy vérből”, egyenlő értékűnek teremtett minden embert. A megváltás is mindenkire vonatkozik. A templomajtó is mindenki számára nyitott, nincs beléptetőkapu (egyelőre…), a gyülekezet énekléséből sem zárunk ki senkit. Mindenkit fontosnak, értékesnek tartunk a doktortól a hűvösvölgyi szeretetotthonban húsz éve rácsos ágyban bénultan fekvőig. Azt is hisszük, hogy Istenünk olyan üdvösségbe vár bennünket, ahol egy végtelen asztalnál mindenkinek készít helyet.
Ugyanakkor az értelmes vezető figyelembe veszi az adottságokat, képességeket, és ezek szerint ad feladatot. Versenyhelyzetben élő sportközösségek vagy éppen zenekarok, énekkarok megválogatják, hogy kit vonnak be a csapatmunkába. A nézők egy részét talán az zavarta meg, hogy a film nem érzékelteti az iskolai közösség, az énekóra mindenkit befogadó és segítő funkciójának és egy versenyre készülő énekkar működésének a különbségét. Jó pedagógiai módszerekkel el lehet érni ugyan jó eredményeket, de a speciális adottságokkal nem rendelkező gyermek életét nagyon megkeseríti, ha a „mindenki” jegyében olyan feladatot adunk neki, amelyre nem eléggé alkalmas, és más területen sikeresebb lehetne.
A film értékes, izgalmas, motiváló, elgondolkodtató. A rendezés, az operatőri és színészi munka is igényes, profi. Köszönjük, hogy ma is születnek ilyen példázatok.
Szeverényi János
Evangélikus Élet 2017. március 19.
