Gondolatok az elmúlt hetek igéi kapcsán
Törvényeskedés és hiperkegyelem. – Az elmúlt évtizedekben az evangéliumi keresztyének között (is) felütötte fejét a keménykedés, a törvényeskedés. Mintha a hitélet tele lenne szabályokkal, állandó veszéllyel. Kísértésként jelentkezett egyes vezetők túlzott, néha kontroll nélküli hatalma, az anyagiasság, más közösségek lebecsülése.
A törvénykezésre hajlók még Jézusból és a kegyelemből is törvényt kreálnak, mert ehhez értenek. Nem mellesleg a lelkek feletti uralkodásra is kiváló eszköz ez. Súlyosabb esetekben lelki skizofréniát eredményez, de leginkább azt, hogy nem tudtak élni az isteni derűvel, irgalommal, szabadsággal. Ennek ellenhatásaként robbant be az utóbbi években a „szuperkegyelem” vagy „hiperkegyelem” tanítása.
Én is úgy gondolom, hogy szinte minden kegyelem. Isten szeretetből teremtett, döntési szabadságot adott. A törés, a bűneset után szeretetből küldte a törvényt, a prófétákat, majd a Megváltót, aki kegyelmi döntéssel érkezett. A „kegyelmes” irányzatok viszont megfeledkeznek néhány alapvető tényről: Isten lényege a szeretet, de ő szent és igazságos. A bűnt szeretetből gyűlöli, mert a bűn céltévesztés, aminek következményei vannak. A hívő ember harca „testtel, világgal, ördöggel” (Luther) sírig tart, de győzelmi eséllyel. Közben kapunk és adunk sebeket. Amíg itt vagyunk a földön, reggelente fel kell kelni, fogat kell mosni, gondozni kell a testet, elvégezni a sokszor fárasztó feladatokat, nem lehet elbizakodni. A hívőket is éri kísértés, fájdalom, katasztrófa, üldözés. A bűn valóság. Isten könyörülő irgalma miatt kegyelemből kaphatunk bocsánatot, új életet, de bűneink következményeivel is számolnunk kell. Talán lassan a mennyben érezzük magunkat, de tudnunk kell, hogy korábbi bűneink önálló életet élnek. Lazaságunk, kegyes-kegyetlen gőgünk, beszólásaink dolgoznak mások életében. Sok esetben ezeket is elveszi az Úr, de ez nincs mindig így. Isten szereti a bűnöst, halálosan szereti, az egész menny szurkol érte!
Kedves törvényeskedők és hiperkegyelmesek! Jó lenne a nagy kilengések után alázattal belesimulni Isten szívébe, gondolatába. Ne mi próbáljuk őt mozgatni (szinte mágikusan), hanem engedjük vezetni magunkat. Szenvedő környezetünk érdekében is.
Viselnem kell az Úr haragját, mert vétkeztem ellene. (Mik 7,9a)
Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket. (Jak 4,10)
Az Ő neve Üdvözítő és nem kárhoztató. – Az emberi élet oka, értelme, célja Isten szeretete, irgalma. Megkeres, felemel, összegyűjt, otthont ad. A gonosz megaláz, szétszed, elveszejt. Erősödj meg a jóban, a kegyelemben! Mindez a tiéd.
De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen... (Ézs 30,18a)
Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. (2Tim 2,1)
A keresztyén nem bamba birka, akivel bármit meg lehet csinálni. Ellenséget szeretni, vele jót tenni isteni képesség. „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27) Mégis, mi értelme ennek? Átélhetem a belső szabadságot, a „méregtelenítést”. Ellenségem meg is változhat, akár az én javamra. Része lehetek a megváltói eseménynek. Ahogyan engem is megtalált, megáldott, megszabadított, ezt tenné az én közreműködésemmel másokkal is. A végső ítélet az ő kezében lesz.
Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti. (Péld 16,7)
Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek. (Lk 6,35)
Az ember gonoszságával magára vonja Isten haragját. Megérett a világ az ítéletre.
Fokozhatalannak tűnik a gőg, az erőszak, a gyűlölet, az abnormális viselkedés, kapzsiság. A bűnök következményei kezdik utolérni az emberiséget. A Föld, a teremtettség is szenved, nyög, sír és egyre nagyobb erővel visszavág. Ma mégis felébredtünk, van otthonunk, élelmünk, ruhánk, és szól az Ige. Még mindig tűr és vár az Isten.
Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! (Jón 3,9)
Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok. (2Pt 3,9)
Szeverényi János
Evangélikus Élet, 2019. október 6.
