„Nem minden misszió, amit annak mondanak, és lehet az is misszió, amit nem így nevezünk. Életet, hitet mi nem adhatunk. Koldusok vagyunk, ahogy Luther is látta. Rászorulunk Isten kegyelmére, áldására, aki kövekből is támaszthat egyházat magának” – mondja Szeverényi János. Küldetés rovatunkban ezúttal egyházunk országos evangelizációs és missziói lelkészét kérdezzük.
– Elsőként, kérjük, röviden mutatkozzon be. Szóljon a tanulmányairól és lelkészi pályájának eddigi állomásairól.
– Békéscsabán születtem. Imádkozni, Bibliát olvasni szüleim tanítottak. Száztizedmagammal konfirmáltam Dedinszky Gyula bácsinál. Fényképészmesterséget tanultam. Voltam műtermi, riport- és múzeumi fotós. Tizennyolc éves koromig több ezer keresztyén programon vettem részt, hiszen a templomi istentiszteletek mellett az otthoni áhítatokon is mindennap olvastam a Szentírást, imádkoztam, Istent mégsem ismertem. Az örömhír az, hogy ő viszont ismert, akart és keresett engem. Megszólított ellenállhatatlan szeretettel, tapintattal, és ekkor minden megváltozott. Életemben máig tartó hatása van az akkori békéscsabai segédlelkész, Győri János Sámuel szolgálatának. Teológiai tanulmányaim alatt sokféle gyülekezetet, missziói munkát ismertem meg Budapesten és szerte az országban. Eljutottam a moldvai csángókhoz is. Negyed- és ötödéves hallgatóként az angyalföldi gyülekezetben végeztem kisegítő szolgálatokat, heti öt alkalommal, Benczúr László mellett. A takarító, a szeretetvendégségre teát főző és az egyházfi is én voltam. Ezt követően Káldy Zoltán püspök a csorvási és gerendási gyülekezetbe küldött ki. A rendszerváltáskor megválasztottak a Keresztyén Ifjúsági Egyesület [KIE] szervezőtitkárának, ami egyben az országos ifjúsági lelkészi munkát is jelentette. Számtalan konferenciát, képzést szerveztünk, amibe bevontuk a határon túli fiatalokat is. Szerkesztettem a Vezess! című módszertani ifjúsági újságot, kiadtunk énekes- és játékoskönyvet, színdarabgyűjteményt. A KIE közösségében sokan megtértek, és megtalálták a hivatásukat ezekben az időkben. Később meghívtak a kelenföldi gyülekezet lelkészének, majd a Budai Egyházmegye esperese lettem. Két évig Budapest VIII. kerületében utcai szociális munkát végeztem. Néhány éven át a Szentírás Szövetség elnöki szolgálatát is vállaltam. Másokkal együtt létrehoztuk az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesületet. 2003-ban egyházunk közgyűlése megválasztott országos evangelizációs és missziói lelkésznek. Második ciklusban vagyok a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz elnöke.
– Miként látja a missziónak, küldetésnek a szerepét, feladatát? Miért tartja ezt az egyházban fontosnak?
– A misszió nem emberi találmány. Az egyház Isten missziójának gyümölcse. Erről szól az üdvtörténet. Isten elküldte igéjét, és elkészítette a megváltást a bukott világnak. Átszakította az eget, közénk jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Az élő és ható ige, a Szentlélek tüze, a lélekmentés elkötelezettsége, a keresztyén közösség építése nélkül az egyház nem egyház.
– Lehet a missziót többféleképpen értelmezni? Lehet a misszió az egyházon belül sokrétű, sokszínű, mármint akár kegyességi irányzatok szerinti?
– Isten nem dolgozik kaptafára. Ő nagyon gazdag, színes és kreatív. Elég csak a teremtettségre vagy Jézus földi működésére gondolnunk. A szükséges minimális közös nevezőre, a törvényre és az evangéliumra viszont szükség van, bármilyen kegyességi stílust képviselünk. Valaki ezt így fogalmazta meg: nem újraírni kell a Bibliát, hanem újra kell olvasni. Hozzáteszem, a Lélek által, hiszen a betű önmagában nem segít, csak a Lélek ad életet. Gyümölcsöző misszióra így lehet reménységünk. Nem minden miszszió, amit annak mondanak, és lehet az is misszió, amit nem így nevezünk. Életet, hitet mi nem adhatunk. Koldusok vagyunk, ahogy Luther is látta. Rászorulunk Isten kegyelmére, áldására, aki kövekből is támaszthat egyházat magának. Lehetnek terveink, projektjeink, állami támogatás, jó szándékú, színvonalas zsinati, bizottsági munka, de ő „szerelmesének álmában ád eleget”. [Zsolt 127,2; Károli-fordítás] „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket.” [Zsolt 104,30]
– Mik a céljai országos missziói lelkészként?
– Célom a lelkészek, a missziói munkatársak, a gyülekezetek erősítése, ébresztése az evangélium hirdetése, tanácsadás, lelkigondozás, munkatársképzés, munkaágak szervezése, iratterjesztés és médiamunka által.
– Meglátása szerint mely területeken kell erősíteni az egyházi missziói munkát?
– Misszió ott van, ahol az emberek átélik Isten szeretetét, a megtérést, újjászületést, Isten országának valóságát. Minden élő hitű egyháztag egyben misszionárius is. Ezt fontos tudatosítani, és fontos ehhez segítséget is adni képzés, igehirdetés, lelkigondozás, a szolgálatba való beállítás által. A munkatársakat meg kell becsülni, segítő módon követni kell őket szolgálatukban, mint egy jó edzőnek a csapata tagjait. Az utóbbi időben erősödik a gyülekezeti munkatársak képzése egyházunkban. Ez nagyon jó. A lelkészképzés ebből a szempontból is különös jelentőséggel bír. Fontos, hogy a lelkészjelöltek hittel, Lélekkel betöltve, missziói tűzzel érkezzenek a gyülekezetekbe. Az ige hirdetése mellett nagyobb hangsúlyt kell tenni a lelkigondozásra, a családlátogatásra, a közösségépítésre. Jézus három éven át Isten országáról tanított, és követőit ebbe a közösségbe vonta be. A közösségszervezés fontos, de az önmagában még nem biblikus misszió. Ihletett igehirdetésekre van szükség. Az ige teremti az egyházat. Ugyanakkor az ige testet ölt, és tetté, történéssé, cselekedetté válik. Az ilyen egyházon nincs fogása a gonosznak. Templomainkat, gyülekezeti termeinket mindenhol barátságossá, fűthetővé, esztétikussá kell tenni, ellátva őket kiszolgálóhelyiségekkel: mosdó, konyha, gyermekszoba. Elodázhatatlan feladat a fiatalok elérése azokon a felületeken, amelyeken otthonosan mozognak. Ezek az internet és az okostelefon adta lehetőségek. Ők már nem olvasnak könyvet, újságot, nem néznek televíziót, nincs CD-lejátszójuk. Sok ezer diák tanul iskoláinkban, tudomásom szerint egyházunk még nem lépett feléjük ezen a módon.
– Melyik az az ige, amely ebben a munkában irányt, erőt ad az ön számára?
– Nehéz bármit is kiemelni, sok ilyen ige van. Fontos megérteni Isten üdvakaratát, jól érteni a törvény és az evangélium viszonyát, megtanulni, hogyan éljünk a mindennapokban a kereszt és a feltámadás erejéből. Hiszem, hogy Isten megadhatja nekünk azt a Lelket a Biblia olvasásakor, amely Ézsaiást, Márkot vagy Pált ihlette. Közel állnak hozzám ezek a mondatok: „A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze.” [Jer 31,3– 4] „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” [Mt 9,36]
– Eddigi életében melyik volt a legmeghatározóbb istentapasztalata?
– Az a decemberi délután 1978-ban, amikor Isten váratlanul magához vont. Leginkább ez a páli ige írja le azt a találkozást: „…szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” [Róm 5,5] Senki nem térített, evangelizált, de minden igazzá, valóssággá vált: az elveszettség, a bűnbocsánat, az újjászületés, a küldetés. Hálás vagyok azért, hogy ez nem csupán egy szép, kegyes emlék. Az Úr azóta is hordoz, nevel, segít, erősít, vezet minden hibám, botlásom ellenére.
– Lelkészi gyakorlatában bizonyára van módja testközelből megtapasztalni a misszió fontosságát, hatását. Említene erre egy példát?
– Egyik ajándéka szolgálatomnak a kelenföldi felnőtt ifjúság. Egy év hívogatás, szervezés után már lemondtam arról, hogy sikerül egy csapatot összehozni, és egyszer csak mégis elkezdtek mindenhonnan jönni a fiatalok. Evangélikusok, más felekezeti hátterűek, érdeklődők, hinni nem tudók, istenkeresők, árvák, cigányok, szemiták, antiszemiták, gazdagok, szegények. Kereszteltem, eskettem, lelkigondoztam. Csodálatos volt látni azt, ahogy Isten cselekszik az életükben. Rendeződtek életek, gyógyultak a szívek, Istenre és közösségre találtak a mustármagból nőtt nagy fán az ég madarai [Mt 13,31–32]. Mindig szerettem fiatalokkal foglalkozni. Öröm, hogy láthatom, követhetem életüket évek után is. Isten megadja, hogy szólhatok hozzájuk, elfogadnak egy idősebb testvért, például az erdélyi evangélikus ifjúsági találkozón két éve. A napokban találkoztam a szilágysági Zilahon kétszázötven kamasszal. Az a tapasztalatom, hogy Isten elvárja a készülést, az imát, az odaszánást, de áldást, isteni jelenlétet, termékeny csendet csak ő adhat.
Evangélikus Élet, 2019. december 15.
Fotó: Magyari Márton
