Gondolatok a fecskéről, a szabadság madaráról
Ez a kicsiny madár mindig mozgásban van. A hosszú napokon akár hajnali három órától este kilencig repül, dolgozik. Így naponta több száz kilométert tesz meg. A madarak közül a fecske tartózkodik legtöbbet a levegőben. Repülés közben táplálkozik, iszik, fürdik. A sarlós fecske óránként kettőszázötven, a füsti- és a molnárfecske kettőszáz kilométert képes megtenni. Csupán néhány órát pihen éjszaka. Honnan ez az elképesztő energia ilyen kicsi testben?
A viharfecske élete nagy részét a tenger fölött tölti. Csak költéskor húzódik a szárazföldre. Ő „vízen járni” is képes. Szárnyaival verdesve futni tud a hullámokon, sőt egy ideig evezni is a víz alatt. Tollazata gyönyörű, fénylő, fekete. Eggyé válik a szelekkel, hullámokkal, viharral.
A fecske nem bírja elviselni a fogságot; a szabadság madara. Ha mégis elfogják őket, tovább nem szaporodnak. Ezek a könnyed, csodás kis lények sokat szenvednek. Ragadozó madarak és emlősök tizedelik őket, a fiókákat élősködők gyötrik. A Földközi-tenger fölött hatszáz kilométert repülnek. Az utazás közben kimerült fecskéket ezrével fogják el Olaszországban, Spanyolországban étkezési célból. A költözés előtti lehűlés is megviseli őket. Egyszer a Balatonnál láttam, amint százával feküdtek a még meleg aszfaltútra és sokukat elgázolták az autók.
Egy nyáron akár két fészekaljat is felnevelnek, olykor hármat. A fiókák nem tátogó csőrrel várják az ennivalót, hanem a szülők által gombóccá formált falatot szinte elkapják. Elvágyódnak a messzi, távoli „Fényországba”, de addig nem indulnak el, amíg valamilyen titokzatos belső hang nem indítja őket. Idegrendszerükben, sejtjeikben hordozzák a távoli haza valóságát. Az indulás izgalmas pillanata egyszer csak eljön, és mennek akkor is, ha a veszélyes és fárasztó. Repülnek, mert kell. Mert nem lehet mindig itt maradni. Aki aztán tud, visszajön dolgozni, szaporodni, minket gyönyörködtetni, gyógyítani.
Egész létük ajándék és üzenet az embervilág számára: szépség, szabadság, gyönyörű repülés, élet, növekedés, játék, derű, áldozat, hazavágyódás. Mindez egy védtelen, kicsi testben. Egy spanyol mondás szerint anyját öli meg, aki fecskét öl. A magyar nép Isten madarának nevezi, s azt tartja, hogy aki vendégszeretően fogadja a fecskét, annak házába nem üt a mennykő, aki pedig leveri fészkét, az megbűnhődik érte.
Szeverényi János
Vezess! – keresztyén ifjúsági vezetők lapja, 1992/3.
