Kárpátaljai jegyzet
A „Hazánk fővárosa Moszkva” feliratot – nyomtatva, gyöngybetűkkel – első kárpátaljai utamon a Szovjetunió utolsó évében olvastam egy magyar iskolában. Esztendő múltán ugyanabban az intézményben már ez volt látható: „Hazánk fővárosa Kijev”…
A nyolc részre darabolt történelmi Magyarország legárvább, legtöbbet nyomorgatott közössége a ma százhatvanezer fős kárpátaljai magyarság. Egy idősebb ember anélkül, hogy kimozdult volna falujából, élete folyamán négy állam polgára is volt egymás után: Trianon után a cseheknek adták Kárpátalját, a „magyar idő” öt évig tartott, a háború után a Szovjetunió nyugati csücske lett, 1991-től pedig az ötvenmillió lakosú Ukrajna része. Egy idős férfi mesélte, hogy elsírta magát, amikor Göncz Árpád köztársasági elnök Kárpátalján tartott beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország nem tart igényt határon túli területre…
A második világháború után minden tizenhat éven felüli magyar férfit deportáltak. Sokan nem élték túl. Amikor a megbocsátásról prédikáltam egy faluban, az istentiszteletet követő ebéden egy ősz presbiter megköszönte a szolgálatot, igazat is adott, de könnyeivel küzdve panaszolta: nem tudja elfelejteni, hogy a szovjet katonák a bátyja levágott fejével fociztak…
A templomok egy részét bezárták, a parókiákat elvették, az evangélikus gyülekezetek megszűntek. Lelkészeik – Koren Emil, Józsa Márton – sokakkal együtt az anyaországba menekültek. Otthon maradt hittestvéreink más felekezetekhez – elsősorban református gyülekezetekhez – csatlakoztak. Többekkel ma is tartjuk a kapcsolatot. Kilencven református gyülekezetet húsz lelkipásztor gondozott a szovjet időben. Ma kilencven lelkész szolgál száz egyházközségben.
A Kárpátalján élő cigányok csak magyarul beszélnek. Több cigány gyülekezet alakult az utóbbi húsz évben. Holland segítséggel épültek templomok, gyülekezeti termek számukra. A nagy többségű ruszin lakosság a „magyar időt” emlegeti jó szívvel. Ők részt vettek a Kárpátaljáról irányított Rákóczi-féle szabadságharcban is. Ruszin lakodalmakban nem ritka, hogy kitesznek egy terítéket a magyar fejedelemnek. A Tisza, Latorca és Ung folyók vidéke az ezeréves idő sok szép emlékét őrzi. Elég csak megemlíteni Munkácsot, ahol a nagy festő, Munkácsy Mihály született, és a ma rendben tartott várat, ahol Zrínyi Ilona állt ellen többnemzetiségű védőcsapatával hosszú időn át a Habsburg-seregnek. Beregszász, Ungvár, Huszt, Técső, Nagyszőlős és sok más település büszke lehet történelmére… És persze a Vereckei-hágó, ahol őseink érkeztek a Kárpát-medencébe. Ukrán szélsőségesek időnként meggyalázzák az itt álló emlékművet.
A rendszerváltás után lelki ébredést éltek át a gyülekezetek. Akkoriban szolgáltam olyan templomban, amelyet harminc év szünet után nyitottak meg. A kolhoz vezetői a kulcsokat visszaadni kényszerültek, de előtte való este a helyi vandálok összetörték a templom berendezését. Az ungvári evangélikus templomot tornateremnek használták a szocializmusban.
Akkoriban faluról falura jártunk igét hirdetni, lelkigondozni, kapcsolatokat építeni, egy nap eljutottunk több helyre is. Ezreket megmozgató konferenciák, evangelizációk részesei lehettünk. Harangozásra spontán megteltek a templomok bármely időpontban.
Ma újra nagy a nyomás a magyarokon, sokféle nehézséggel kell megküzdeniük. Mintha kissé elfeledkeztünk volna kárpátaljai testvéreinkről a nagy migránsmizériában. Az ország keleti megyéiben furcsa háború dúl, a pénz elértéktelenedett, az árak (például a gázé) az egekben. A nyugdíj tízezer forintot ér csupán. Ezrek mentek nyugatra, nagyobb részt fiatal férfiak; sokan a behívó elől. A hatóságok kreatívan próbálják elérni a férfiakat utcán, tanévzárón, bárhol.
A kárpátaljaiak nehezen dolgozzák fel, hogy amíg Európa útlevél, vízum nélkül százezreket enged be, addig ők csak vízummal és sok nehézséggel tudják átlépni a magyar határt. A bajok között hálásak a magyar államnak, kormánynak a többféle segítségért. A magyar állampolgárság és a vele járó útlevél ma életet ment. Támogatást kapnak egyházak, iskolák, tanárok, orvosok.
Október utolsó napjaiban jártam Kisgejőcön és Nagydobronyban. Vittem tanszereket, könyveket, újságokat, ruhát, élelmet, és beszéltem az evangéliumról három napon át Jónás könyve alapján: „Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jón 2,10)
Kisgejőc a 14. századtól ismert, ma hétszáz lakosú kis magyar falu. Több híres szülötte közül talán Bódi László (Cipő)rockénekes a legismertebb. A faluban és környékén aktív zenei élet zajlik, amelyet Györkéné Csákány Marianna fiatal kántor, ének- és zenetanár szervez lelkesen, profi módon. Ő több alkalommal szolgált konferenciáinkon és az országos evangelizáción. Óvoda, iskola, kórusok, tánccsoport jelzi, hogy a helyiek bíznak a jövőben, a megmaradásban.
Nagydobrony a legnagyobb falu Kárpátalján. A gyülekezet mellett működik gyermekotthon, öregotthon, líceum. A dobronyi paprika és cirokseprű sokfelé ismert, jó portéka. Újborért adott hálát a gyülekezet, amelyen közel ötszázan vettek úrvacsorát. Isten, áldd meg a magyart! Most különösen is kárpátaljai testvéreinkre kérjük a te áldásodat, nagy szükségük van rá.
Szeverényi János
Kárpátaljai Miatyánk
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, bocsáss meg nékünk, mert kételkedtünk. Nem abban, hogy vagy-e egyáltalán, de oly messzire kerülvén egymástól ki mertük mondani, meg mertük kérdezni egymástól és magunktól: Atyánk, miért hagytál el minket? Miért csuktad össze pilláidat ránk letekintvén, megfosztva minket hitet éltető szemeid fényétől és melegétől? Bocsáss meg, mert mi hagytunk el téged.
Te ezt tudod, de lelki megnyugtatásunkért, gyónásként hadd mondjuk: Atyánk, a sátán kerített hatalmába minket, elrabolta mindenünket, egyik kezünkben kenyeret tartottunk, a másikkal fedelet magunk és szeretteink fölé – ennyit hagyott meg nekünk. Gyarló emberként féltünk imára kulcsolni kezeinket, mert elejtvén valamelyiket – megsemmisülünk.
Szenteltessék meg a te neved, mert reménytelenségbe tiport évtizedeinkben neveddel tettük elviselhetővé testi-lelki fájdalmainkat, vágyva-remélve országod eljöttét.
Ne vádolj minket türelmetlenséggel, de legyen meg a te akaratod már ma, amint a mennyben, úgy a földön is. A mindenség végtelenjében földi létünk pillanatnyi: add meg hát, Atyánk, hogy élni akarásunkat a te akaratod tegye elviselhetővé.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és holnap is. Add, hogy búzánkat anyaföldünkbe vethessük, kenyerünket anyanyelvünkön nevezhessük. Adj biztató kitartást, hogy ne süllyedjünk a napi küzdelmek kilátástalanságába, hogy feléd fordíthassuk kérges tenyerünket és érdes lelkünket, hogy legyen bátorságunk és időnk téged kérni: bocsásd meg vétkeinket, taníts meg újra, hogy őszintén valljuk és tegyük: mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Mi, akik végigszenvedtük a poklok éveit, hova vétkek kényszerítettek vétkezni, kérünk: adj erőt és időt megbocsátani embereknek, nemzeteknek, évtizedeknek.
És ne vígy minket kísértésbe, hogy elégedettek legyünk magunkkal, ne engedd, hogy sanyargatóink szenvedéseit látva-hallva, a bosszú bódulatába zárkózva kárörvendjünk. Szabadíts meg a gonosztól, mely itt van közöttünk, felöltvén az anyagiasság és önimádat csábító palástját.
Bízva és reménykedve fordulunk most és mindig hozzád: tarts meg szülőföldünkön, emelj fel magadhoz, add meg, Atyánk, hogy kegyességed tanúi és részesei legyünk, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. Ámen.
Szőlössy Tibor (Técső)
Evangélikus Élet, 2015. november 25.
