Április 7-én mutatták be a magyarországi mozikban azt a Ferenc pápa életútjáról készült argentin filmet, amelynek alapját az Elisabetta Piqué által írt, „Francisco – Vida e revolución” (Ferenc – élet és forradalom) című kötet adja. A film címe: Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig
A film végig követi az argentin fiatalember, Jorge Mario Bergoglio életét az ifjúkortól a pápaságig. Orvosnak készült, de amikor találkozott a keresztyén hittel - nagy hatást gyakorol rá Assziszi Ferenc élete - beiratkozott a papi szemináriumba. A papnövendéket anyja egyszer sem látogatta meg, de szentelésekor kérte, hogy fia áldja meg.
A szegények pásztora lett. Később Buenos Aires püspökeként is egyszerű életmódot folytatott. Nem tartott autót, ehelyett tömegközlekedéssel járt; ha Rómába kellett utaznia, turistaosztályon repült. Szerény lakásban lakott az érsekség épületében; elődje bíborosi öltözetét használta, de szívesebben járt egyszerű öltözetben. Ez a szerénysége pápává választása után is megmaradt. Közvetlen, nyitott a spontán emberi kapcsolatokra, ezzel közelebb kerülve az emberekhez. A filmben váltakozik a derű a drámai eseményekkel. Meglepő mondatok hangzanak el: „Azt mondják, van valami, amit Isten sem tud, hogy mi jár egy jezsuita fejében.” (Mint köztudott Ferenc az első jezsuita pápa.) „A Vatikánban könnyebb elveszíteni a hitet, mint megtalálni.” „Két egyháztípus van: az egyik nárcisztikus, zárt, a másik nyitott a peremvidék felé.”
A film nézhető, érdekes, építő. Bátran közelíti a valóságot, az egyházat és a világot feszítő kérdéseket, megoldási lehetőségeket. Mi protestánsok, ha nem is azonosulunk a pápaság intézményével és a katolikus tanítás néhány elemével, mégis tisztelettel és reménységgel nézünk erre a kedves, intelligens, elhívatott egyházi vezetőre. Nekünk is fontos, hogy mi történik az egy milliárd tagot számláló katolikus egyházban és ez milyen hatást gyakorol a keresztyénségre és a világra. Érdemes észrevenni, hogy a kissé megbolondult világunk, Európa és ezen belül a komoly kihívásokkal szembesülő egyház megkapja Istentől a megfelelő vezetőket. A 2. világháború után a hidegháború, a kommunizmus és a nyugati szekularizáció idején lépett fel XXIII. János pápa, aki elindította a zárt, önazonosságát és küldetését nehezen találó katolikus egyház újkori „reformációját”. Nagy hatást gyakorolt az egyházra és a világra a művészetet, sportot és legfőképpen az Istent és az embereket szerető lengyel pápa is.
Isten nem hagy magunkra, ma is elküldi igéjét, Szentlelkét emberek által is. Ma is reformációra szorulunk!
Szeverényi János
Evangélikus Élet, 2016. május 1.
