Van, aki folyamatosan harcol ellene, más szinte szívesen enged neki. A kísértés mindennapos tapasztalatunk, Jézus is számtalan módon átélte itt, a földön. Szeverényi János, a Híd magazin főszerkesztője, a lapszám formálódása közben kiérlelődött gondolatait osztja meg velünk.
– A Híd című keresztyén magazin a kísértés témájával foglakozó számának címoldalán egy lenge öltözetű próbababát láthatunk. Ez azt sugallja, hogy az Istenben hívők is ugyanolyan kísértéseknek vannak kitéve, mint a nem hívők?
– Ez így van, hiszen ugyanabban a közegben élnek a különböző típusú, látású, világnézetű emberek, és a Szentírás azt tanítja, hogy a hívők ne vonuljanak ki a világból.
– Luther Márton szerint egyenesen szükséges, hogy kísértések érjék a hívő embert. Mi a különbség, mi az összefüggés a kísértés és a próbatétel között?
– Először tisztázzuk, hogy mit értünk kísértés alatt! Kialakult egy olyan gondolkodás a világban, mintha az egyház, a keresztyén tanítás életellenes lenne, mintha a hívőknek nem lenne szabad örülniük az életnek, ízeknek, szerelemnek vagy bármi másnak, ami a világban van. Volt a történelemnek olyan szakasza, amikor az egyház azonosult a politikai hatalommal és szigorú, életidegen kisugárzása volt. A kísértés olyan valóság, amihez minden embernek köze van. Vannak határok, amiket nem szabad átlépni. A kísértés és a próbatétel átfedésben vannak egymással. Maga a kísértés lehet próbatétel. Kétségtelen, hogy szükségünk van arra, hogy megerősödjünk, megedződjünk, felkészüljünk az életre. Hozzá kell edzeni testünket, lelkünket, idegrendszerünket, belső emberünket az élet terheihez. Ezért próbákra, edzésre van szükség.
– Lehet, hogy Istenhez való hűségünket az erősíti, ha sikerül megharcolnunk egy próbát, amiben Ő segített.
– Isten nem gépet vagy állatot teremtett, amikor az embert megalkotta. Gondolkodunk, döntési lehetőségeink vannak. Ez az Istennel való kapcsolatban és az emberlétben a szép: az ember gondolkodhat és önkontrollt gyakorolhat, válthat, javulhat és gyógyulhat. Van metamorfózisra való esély, lehetőség.
– Olyan példát is hallottam, hogy könnyebben kísérthetővé válunk azokon a pontokon, ahol korábban elbuktunk. Erről mit gondolsz?
– Már az sem véletlen, hogy valaki milyen területen bukik el, mert nyilván arra a területre érzékeny. Ezért mondja Jézus, hogy ne ítéljünk egymás felett, hiszen nem ismerjük egymás genetikai meghatározottságát, neveltetését, a mintákat, amelyeket látott. Amikor az embereket kísértés éri, általában valami jóra vágynak, biztonságra, boldogságra, csak nem találják meg ehhez azokat az eszközöket, lehetőségeket, amelyek legálisak, illetve nem ártanak a környezetüknek és saját maguknak.
– A vágy mozdítja előre az embert – időnként mégiscsak falakat kell elé emelni? Honnan tudhatjuk, hogy mikor engedhetünk a vágyainknak?
– Vannak határok, hiszen szabályok nélkül nem lehet létezni a házasságban, a családban vagy a munkahelyen, mert abból anarchia következik. Isten a tőle való függőségre teremtett meg mindnyájunkat. Ez egy csodálatos, határtalan, boldog élménye az életnek. Isten mindent nekünk ajándékozott, ami a világban van. Van, aki szembeállítja ezeket: ha Istent választjuk, akkor a világra nemet kell mondanunk. Ez nem igaz. A világban nagyon sok jó dolog van. Ami a másiknak fájdalmat okoz, amikor átlépek bizonyos határokat, az a bűn. Mindegy, hogy hogyan gondolkodik arról a világi törvény. Amikor Jézus a Tízparancsolatot magyarázza a Hegyi beszédben, akkor arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egyszerűen a külső nyomás az érdekes, hanem ami a szívben történik. Ha a szívemben gyűlölök, akkor már embergyilkos vagyok. Ha szívemben hűtlen vagyok a házastársamhoz, akkor már lényegében házasságot törtem. Jézus tanításában mindent a szeretet motivál, és a szeretet szándékosan nem okoz fájdalmat a másiknak.
– Miért történt Jézus megkísértése? Hogy segíthet ez bennünket a kísértések elleni harcban?
– Jézus személye és élete bizonyos szempontból titok, hiszen benne egyszerre van jelen az ember és az Isten. A legműveltebb teológus sem fogja pontosan megérteni és leírni, hogy miért volt Jézusnak szüksége a böjtre, miért vitte el a Lélek a pusztába, ahol aztán a sátán megkísértette. Sok kérdést föl lehet tenni. Én szeretek egy ponton megállni a gondolkodásban, és Istenre bízni a dolgokat. Nála megvannak a válaszok. Jézus története alapvetően az Isten szeretetéről szól. Azt olvassuk a Bibliában, hogy mindenben megkísértetett, amiben bármely más ember ezen a földön, kivéve a bűnt. Bizonyos értelemben példa számunkra, hogy Ő is végigjárta ezeket az utakat, Ő is tudott sírni, Ő is el tudott keseredni, remegni, gyötrődni a Gecsemáné kertben, és Ő is kérte az Atyát, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez a pohár. De ami Őt motiválta, az az ember iránti szeretet, hogy magára vegye bűneink büntetését és megváltson a bűn, a halál és az ördög hatalma szorításából. Ez a fő motívum, de a történet minden részét nem érthetjük meg.
– Isten azt várja tőlünk, hogy minden kísértésben megálljunk?
– Úgy képzelem el Őt, mint egy edzőt, aki nem elvár, hanem együtt fut velem a partvonalon, együtt dolgozik, küszködik velem és segíteni akar, hogy megálljak. Mert nem jó elbukni. Utólag persze mondhatjuk, hogy javunkra vált egy-egy próba, hogy megerősödve jöttünk ki egy krízisből vagy hogy Isten az átkot áldásra fordította, de kísértésben lenni és elbukni nem jó dolog.
– Egyrészt az Ige segít, hogy megálljunk, másrészt imádságban beszélhetünk Istennel. De van olyan helyzet, ahogy a zsoltáros is mondja, hogy „még a szívem is elhagyott engem” és még imádkozni sem tudok. Ilyenkor mi a teendő?
– Az emberi élet nem úgy működik, hogy felírnak egy receptet, beveszem a gyógyszert és minden rendben lesz. Jó, ha adunk tanácsokat, hogy kísértés idején olvass igét és imádkozz, de vannak olyan állapotok, amikor valaki mindezt komolyan veszi, és mégis elbukik. Pont ezért hiteles a Szentírás, mert ilyen imádságok is szerepelnek benne – például a 150 zsoltárban, ami Jézus imakönyve is volt –, hogy a „szívem is elhagyott engem”. Vannak olyan evangéliumi irányzatok, amelyek azt mondják – jogosan, az Igére hivatkozva –, hogy add oda a szívedet Istennek. De hát ha „nincsen meg”, mert megkeményedett, nem tudom odaadni. Pont az az evangélium, az örömhír, hogy Isten azokért jött el Jézusban, akik magatehetetlenek, nem tudnak hinni, nem tudnak imádkozni, nem tudnak megtérni, szenvedélybetegségekből megszabadulni. Isten szíve mégis őértük dobog! Az Ő szeretete nagyobb a mi szívünknél és körülveszi ezeket a küszködő, szenvedő embereket. Másrészt pedig nem szabad feladni. Sokan élik az életüket próbák, kísértések között, el-elbuknak és megfáradnak. Fontosnak érzem Ferenc pápának azt a gondolatát, hogy nem Isten fárad bele a megbocsátásba, hanem mi fáradunk bele abba, hogy Hozzá menjünk terheinkkel, bűneinkkel. Lehet, hogy azt mondom, hogy nem tudok győzni, nincs erőm, reménységem, de valahol az egész lényemmel legbelül tudom, hogy mégis benne vagyok Isten szeretetében.
– Van értelme annak, hogy bizonyos dolgoktól elzárjuk magunkat, hogy kerüljük a kísértést?
– Hogyne. Bár nem az a megoldás, hogy becsukjuk a szemünket, aztán nekimegyünk az első villanyoszlopnak. Ismerjük az anonim alkoholisták szabályrendszerét, amit maguk alakítottak ki. Tudatosan szembenéznek azzal, hogy számukra az alkohol problémát jelent, tönkretette az életüket, családjukat, tehát kerülik. Ehhez is erő kell. A médiából kontroll nélkül ömlik az emberekre a világnak minden szennye, ide is be kell tennünk szűrőket. Amikor az ember elfárad, könnyen nyúl olyan dolgokhoz, amikhez nem lenne szabad. Józan, erős pillanatainkban próbáljunk szelektálni. Luther úgy tanított, hogy arról nem tehetünk, hogy a madarak elrepülnek a fejünk fölött, de arról már igen, ha engedjük, hogy a fejünkre fészket rakjanak.
– Hogyan álljunk Isten elé, ha mégis engedtünk a kísértésnek?
– A Szentírás is érinti ezt a kérdést, hogy a tudatos bűnt Isten szigorúbban veszi. Én mégis azt mondom, hogy ezek összecsúsznak. A kísértés, a próba elér mindenkit és nem ítélhetem el a másikat, mert nem tudhatom, hogy őbenne mennyi erőtartalék volt, vagy volt-e egyáltalán. Pont az a kísértés lényege, hogy olyasmiben ér el, ahol nincs erőm, hogy ellenálljak. Ezért tanított Jézus arra, hogy beszéljünk erről Istennel, hogy ne engedje, hogy olyan kísértésbe kerüljünk, amiben nem tudunk kitartani. Jézus tudatosan tanította ezt a Miatyánkban, hiszen Ő is tudta, hogy nagyon nehéz az embereknek megállni a kísértésben.
Erdészné Kárpáti Judit
2016. szeptember 28.
