Hőgyes 40
A hetvenes években az egyházellenes diktatúra ellenére érzékelhető volt némi mozgás a hazai keresztyénségen belül. Például nyaralás címén több gyülekezet szervezett táborokat, konferenciákat. Sztruhár András – aki 1964-ben tizenhat évesen megszervezte az első ifjúsági tábort – vezetésével a fejér-komáromiak profi szinten művelték ezt a műfajt.
Békéscsabán a Győri János Sámuel segédlelkész által vezetett ifjúsági munka sok megtérőt eredményezett. Többen lettünk lelkészek az akkori közösségből. A templomi rockoratóriumok kapcsán kialakult egy hálózat a város és a megye felekezetei és gyülekezetei között. Mindenki maradt a saját közösségében, de együtt szolgáltunk, meglátogattuk más felekezetek ifjúsági köreit. A János által írt és vezényelt oratóriumokban együtt énekeltek és zenéltek az evangélikus gyülekezet lelkészei és tagjai, reformátusok, baptisták, katolikusok, karizmatikus megújulást átélt nazarénusok, cigány testvérek a pünkösdi gyülekezetekből, a zeneiskola tanárai…
Az evangéliumi hit, a lelki megújulás, az Isten és emberek iránti szeretet és a missziói elkötelezettség kötött össze minket. Ez a Szentlélek munkája által vált lehetségessé, természetessé, működővé. Ebben a sodrásban mentünk és szolgáltunk templomokban, szeretetotthonokban, imaházakban, különböző hivatalos vagy kevésbé hivatalos (nem engedélyezett) alkalmakon.
Így jutottunk el a budapesti Hőgyes Endre utcai unitárius templomba a szabadkeresztyének által rendezett havi csendesnapokra is. Akkoriban rendkívülinek számító találkozók voltak ezek. A templom tömve, minden zugban álltak az emberek. Nagyszerű, a mai napig is használt énekek születtek akkoriban. Ott hallottam először az uszkai cigányok tanúságtételét és azt az éneket, amelyet azóta majd minden felekezet énekel, az „Áldott légy, Istenem…” kezdetűt. Szerzője egyszerű cigány ember, Kóczé Józsi éjjeliőr. Mielőtt bemutatta volna a gyülekezetnek az új dalt, elmesélte, hogy akkor „kapta az Úrtól”, amikor éjszakai munkája közben sétált az udvaron, a csillagos égbolt alatt. Egymás után hangzottak el a megtérésekről szóló beszámolók, zengett az ének, és ihletett igei üzenetek értek el a hallgatóság szívéhez. Sokan lettek keresztyénné.
Feledhetetlen az a nap is, amikor Nicky Cruz egykori New York-i gengszter igehirdetését és előadását hallgattuk a Kerepesi úti Kis Szent Teréz-templomban. Megtelt a templom környéke is.
Szinte minden héten mentünk valamilyen lelki programra. A teológiai akadémián a titkos és kevésbé titkos megfigyelőink alig győzték követni útjainkat.
A Hőgyes Endre utcai ébredés kezdetét idén májusban ünnepelték Hőgyes 40 szlogennel. Történetükről könyvet is kiadtak erre a napra. Most is sokan voltak, sok felekezetből. Amikor egy másik programról érkezve, késve beléptem a volt zuglói moziba, amelyet a gyülekezet két éve megvásárolt, éppen Balczó András, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok öttusázó beszélt. Nagy figyelem, időnként felcsattanó taps kísérte szavait.
Évek múltán, teológiai tanulmányok és más tapasztalok során vált világossá számomra, hogy ez a jelenség, mozgalom besorolható az úgynevezett karizmatikus megújulások közé.
A karizmatikus megújulással kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Mint mindig, itt is a szélsőségek a leghangosabbak, ezért ezek ártanak a legtöbbet is.
Az egyik szélsőség – véleményem szerint – nem is karizmatikus, hanem „karizmániás”. Ezen azt értem, hogy a Biblia központi üzenete elhalványul, és előtérbe kerülnek a másodlagos témák. Ez az irányzat túl nagy hangsúlyt tesz a Szentlélek egyes különlegesnek látszó ajándékaira (gyógyulás, prófétálás, álmok, túláradó öröm, nyelveken szólás) a Szentlélek gyümölcseinek hátrányára, és ezek mellett elhalványul a kereszt evangéliuma is.
Az úgynevezett antikarizmatikusok a szélsőséges esetek miatt kiöntik a fürdővízzel a gyermeket is, hiszen mindent elutasítanak, egyes esetekben leördögöznek, ami csak egy kicsit is karizmatikusnak látszik.
Jellemző, hogy a két oldal ugyanazt a Pált idézi a nyelveken szólással kapcsolatban is. Egyik a mondandó egyik felére, másik a másik felére teszi a hangsúlyt: „Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.” (1Kor 14,18--19)
Kétségtelen, hogy minden mozgalomnak vannak szélsőségei és kihasználói. Ez a bibliai korban is így volt. Ugyanakkor nem eshetünk abba a hibába, hogy kontrolláljuk Istent, aki szuverén Úr, aki ott és akkor ad ébredést, ahol és amikor neki tetszik. Az is igaz, hogy a Lélek sodrása veszélyekkel jár, de a megállapodott, nem egy esetben megcsontosodott, lélektelen egyház gyakran idegesen, elutasítóan reagál.
Így volt ez már Jézusnál is. Azok, akik Jézus szolgálatában – lényegében helyesen – csak a golgotai engesztelő áldozatot látják, könnyen elfeledkeznek arról, hogy ő maga egy klasszikusan karizmatikus jelenség volt. A csodavárás és csodacentrikusság ellenére is sokakat meggyógyított, halottakat támasztott fel, beavatkozott a földi természet rendjébe, hatalommal tanított. Futottak utána az emberek. Ez ingerelte az egyházvezetést. Ezt láthatjuk a pünkösdi események után az apostoloknál is.
A konstantini fordulat után a politikai uralmat felvállaló egyházban háttérbe szorult a Lélek munkája. Az elmúlt százötven--kétszáz évben a nyugati egyház elveszítette uralkodó szerepét, és egy szkeptikus, liberális, ateista korban Isten adja, illetve visszaadja a szomjazóknak az ő Szentlelkét. A mai ébredések szerte a világban karizmatikus, vagyis biblikus karakterűek. Latin-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és a nyugati területeken is naponta tízezrek térnek meg, és nagyobb részük nem eksztatikus, csodacentrikus vallásosságba, hanem az üldözéseket, szenvedéseket is elviselő, tudatos Krisztus-követésbe.
A 20. század két nagy evangelikál vezetője, John Stott és Billy Graham is foglalkozott a karizmatikus mozgalommal. Nem utasították el, ugyanakkor megállapították, hogy a mozgalom által hangsúlyozott „második áldás”, a szentlélekkeresztség az evangéliumi irányzatoknál is megtalálható, de ott nem két lépcsőben, hanem egyben. Az ilyenek újjászületéskor már megkapják a Szentlelket. Ugyanis a karizmatikus mozgalomhoz tartozók hangsúlyozzák, hogy a megtérés után szükséges még a szentlélekkeresztségért külön imádkozni.
Ebben a kérdésben is az a döntő számomra, amit Jézus mondott: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,16)
Szeverényi János
Megjelent az Evangélikus Élet hetilapban, 2015 júniusában
