A zsinat a missziói törvény átdolgozásán munkálkodik. Ennek kapcsán kérdeztük meg a misszióról ennek a munkaágnak az országos felelőseit személyes véleményükről. Három kérdésünkre Szeverényi János, országos missziói lelkész válaszol.
Kérdések:
- Fogalmazza meg röviden, mit jelent Önnek a misszió?
- Hogy látja, egyházunk mennyire tölti be küldetését?
- A jelenlegi helyzetben Ön mire tenné a hangsúlyt? Melyik jelenlegi munkaterületet erősítene meg, vagy új formát vezetne be?
1. A misszió létezés, lételem, életforma; elsősorban nem program, diszciplína, hanem állapot. A só, világosság, kovász hatása környezetre.
Istentől kapott mandátum a világ, a népek és az egyének evangelizálására a nagy missziói parancs szerint: igehirdetés, tanítvánnyá tétel, tanítás, követés, közösség.
2. Erre a kérdésre nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Nincs igazuk azoknak, akik hallani sem akarnak a megtérésről, Isten igéje szerinti megújulásról. Kisebb gondok, hibák ellenére nagyjából mindent rendben találnak egyházunkban.
Azok látását, véleményét sem fogadhatjuk el, akik szerint az egyház végstádiumban gyengélkedik, lejárt az ideje, Isten is talán lemondott róla...
Egyházunk olyan, mint egy nagy fa: beteg, száradt ágai is vannak, de mindig találunk rajta új hajtásokat. A fa élete nem önmagában van. Az Örökkévaló alapította és tartja meg az egyházat.
Kétségtelen viszont, hogy a semper reformanda, a folyamatos reformáció biblikus tanítása alapján van mit tennünk. Jézus Krisztus és evangéliuma nem változik, de a kor, amelyben az egyház él, fénysebességgel változik. Jézushoz és evangéliumához kell térnünk, igazodnunk ma is. Jézus, az apostolok és a reformátorok önazonosak és érthetőek voltak. Mozogtak, nem ők vártak az emberekre, nem csak hívogattak, hanem úton voltak, oda mentek, ahol az emberek éltek. Egyházunk (más népegyházakhoz hasonlóan) túlzottan statikus, a mai ember számára nehezen érthető.
Ugyanakkor sokan csendesen, alázattal, „névtelenül”, hittel, elhivatottan végzik a szolgálatot, mint például Varga Gábor, a piliscsabai missziói otthon gondnoka. Huszonöt éve vezeti az intézetet, minden nap, reggeltől estig, négy-öt szakmát is gyakorolva. Hála Istennek többen is
élik így hitüket egyházunkban. Jelzés értékű, hogy nincs professzionális missziológia a lelkészképzésben. Ma elsősorban misszionárius lelkészekre van szükség. Misszionáriusokat
pedig csak misszionáriusok tudnak képezni. Döntő szerepe lehet a megújulásban a zsinatnak, egyházvezetésnek és a lelkészképzésnek.
3. Meglátásom szerint nagyobb hangsúlyt, sőt prioritást kellene kapnia az evangelizációnak, újabb formáinak, a lelki megújulásnak egyházunkban. Európa és hazánk elpogányosodott, illetve az ezotéria és okkult világ felé fordult. Újra kell evangelizálni népünket. Az egyház
elsősorban nem intézmény, szervezet, hanem spirituális hőforrás. Például a kínai földalatti egyházban nincsenek épületek, templomok, szolgálati autók, fizetések, de élnek égő szívű hívők, akik a külső nyomás, üldöztetés ellenére is misszionálnak. Kínában naponta 20-25 ezren térnek meg. Az élő egyházban minden hívő misszionárius is.
Nálunk nagy a hangsúly a külsőségeken, a szervezeten, anyagiakon, de viszonylag kevés a tűz, a hit, az elkötelezettség. A sok (át)szervezés, tervezés, stratégiaalkotás a Márta-féle aktivitásra emlékeztet. A Máriamodell mintha besoroltatott volna a pietizmus, fundamentalizmus skatulyájába.
A népegyház lebomlóban van. Át kell alakulni, formálódni hitvalló, újszövetségi szellemiségű, családias közösséggé. Tanítani és gyakorolni kell a „falakon kívüli” holisztikus missziót. Tévedésnek tartom annak hangsúlyozását, hogy a templomba járó és adakozó egyháztag a gyakorló keresztyén. A templomi istentisztelet minimálprogram csupán. Fontos az igehallgatás és a közösség miatt, de ez nem lehet cél, hanem csakis eszköz a mindennapi követéshez. A gyakorló evangélikus az, aki hallja a Pásztor hangját és követi Őt nonstop, szünet nélkül. Az autó nem a tankolásért van, hanem a hordozásért. Ez ám a „nagy utazás”.
Dunántúli Harangszó, 2015. tél
