Nevetünk és formálódunk a Brazilokat nézve
„Hagyjuk már a cigányokat meg a zsidókat! Mindig róluk van szó. Beszéljünk inkább a magyarokról!” – hallom időnként ezt a véleményt. ...
Igen, az arányokra figyelni kell, de még inkább az indulatra, motivációra és a Szentlélek által megvilágosított józan észre. Bizonyára mindkét közösségben létezik olyan szűk réteg, amely teljesítmény nélkül használja ki az államot és a többségi társadalmat. Visszaél mások lelkiismeretével, és ha hibázik, akkor könnyen támadásba lendül, antiszemitázik, rasszistázik. Ugyanakkor léteznek témák, kérdések, amelyeket évszázadok és az elmúlt évtizedek alatt sem beszéltünk és oldottunk meg. Nagy hiba az általánosítás, mások egyoldalú elítélése, az elfojtás és hárítás.
A hatvanas évek Amerikájában jelentek meg olyan újságcikkek, melyek szerint a négerek agya kisebb, mint a fehéreké, és nem alkalmasak a fehérekkel való együttélésre, lusták, gondozatlanok… Martin Luther King ihletett, erőszakmentes mozgalmának következtében, hosszú évek metamorfózisában kiderült, hogy a feketék – vagy ahogy ma mondják: az afroamerikaiak – is képesek mindarra, amire a fehérek.
Kis hazánkban is megmozdult valami a Kádár-korszak elzárkózó, problémákat letagadó mentalitásához képest. Ma már számtalan program, pályázat, képzés által cigányok százai, ezrei tanulnak, és törnek ki a passzivitás zártságából. Láthatjuk, hogy mindenre alkalmasak a romák is. Orvosok, lelkészek, tanárok, művészek, szakmunkások kerülnek ki egyre nagyobb számban köreikből. Nyilván nem oldódott meg minden kérdés, ahogyan az Egyesült Államokban sem. A gondok, nehézségek ellenére azt tapasztaljuk, hogy működik a normális együttélés és a relatív integráció.
Ezeket a gondolatokat ébresztette bennem a nemrég moziba került, Brazilok című szerethető magyar film, amely a roma–magyar kapcsolatról, együttélésről szól. Egy falu életének meghatározó eseménye a helyi focibajnokság. Főleg az önkormányzat tagjainak, akik meg szokták nyerni. Ám amikor a plébános bejelenti, hogy a győztes csapat Brazíliába utazhat, a falu széli romatelep fiataljai is beszállnak a versenybe. Csapatukat Braziloknak nevezik el.
Kiss Csaba és Rohonyi Gábor rendezők nem ítélkeznek, hanem őszintén, derűsen, a vígjáték eszközeivel mesélnek, és közben lehet töprengeni, gondolkodni. Megjelennek a különböző típusok a magyarok és a romák körében. Nevetünk, és talán formálódunk is a film nézése közben. Mindezt könnyebbé teszi az alkotók és a színészek tiszta szívű, jó szándékú teljesítménye.
„Adj nekem szárnyat, legalább álmomban” – énekli Jordán Adél a filmben. Martin Luther King álma részben valóra vált. Adjon nekünk is a Szentlélek álmot és megvalósulást!
Szeverényi János
Evangélikus Élet, 2017. június 4.
