Hálaadás a 2017. június 7-én elhunyt Széll Bulcsú lelkipásztorért
Széll Bulcsú József Dombóváron született 1949. augusztus 31-én, Széll László és Orosz Margit ötödik gyermekeként. Tizenhét éves korában tért meg, amikor 1966 karácsonyán személyesen megszólította őt az ige: Született néked ma a Megtartó. Megszerette a lelki énekeket, és hogy jobban tudja énekelni, beiratkozott Fótra, a kántorképzőbe, ahol harmóniumozni is tanult. Fóton találkozott Győri János Sámuellel, aki jó barátja lett, és aki révén Nagytarcsára is járt ifjúsági órákra. Itt ismerkedett meg Győri Éva Magdolnával, akivel 1972. július 8-án házasságot kötöttek. Negyvenöt évet éltek együtt boldogan. Házasságukból öt gyermek született. Nyolc unokája van.
Elvégezte az Evangélikus Teológiai Akadémiát, és 1972-ben lelkésszé szentelték. Első szolgálati helye Bócsán volt, majd 1975-ben Lucfalván parókus lelkésszé választották. A kis nógrádi faluban lelki ébredés indult. Ennek én is szemtanúja voltam. Két éven át ösztöndíjat kaptam a gyülekezettől, ennek fejében havonta egy vasárnap végeztem szolgálatot, reggel nyolc órától este tízig szinte szünet nélkül: gyermek-istentisztelet, gyülekezeti istentisztelet délelőtt és délután, énekkari próba, ifjúsági alkalom és házaskör. Az akkor hatszáz lelkes faluban megtelt a templom.
1989-ben Kispestre kapott hívást, e gyülekezetben szolgált nyugdíjba vonulásáig.
A nyolcvanas években a kommunizmus nyomása alatt Széll Bulcsú imaközösségbe hívta a lelkészeket. Ebből a körből alakult ki az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE), melynek egyik alapítója volt. A kilencvenes években Piliscsabán minden nyáron több evangelizációs hetet szervezett, és ezeken szolgált. Bibliaiskola alapításával kezdte el – másokkal együtt – a laikusok képzését. Előadásokat tartott az Újszövetségről és a gyakorlati teológia témaköreiről. A budapesti Luther Otthon – Szakkollégiumban is rendszeresen szolgált.
1989 után alapító tagja a Szentírás Szövetségnek, a Magyar Evangéliumi Rádiónak, a Vasárnapi Iskolai Szövetségnek és a Magyar Evangéliumi Szövetségnek, az Aliansznak. A kispesti Reménység Ökumenikus Iskolának alapító és kuratóriumi tagja, az Üllői úti evangélikus szeretetotthonnak igazgatója volt. Aktívan, felelősen vett részt az egyházunkért imádkozó Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület vezetőségének munkájában.
Lefordította John Stott Hiszek az igehirdetésben című, nagy hatású könyvét. A Károli-Biblia 2011-ben megjelent, újonnan revideált kiadásának munkatársaként is dolgozott, a héber szöveg fordítása fűződik a nevéhez.
Lelkészként és édesapaként is példakép volt. Sok munkája mellett gyermekei nem érezték, hogy elhanyagolta volna őket, sokat foglalkozott velük, tőle szeretetet és odaadást tanultak. Lelkileg is sokat kaptak tőle családi áhítatok és gyülekezeti alkalmak formájában, de emberileg is játékos, humoros közvetlenségében.
Kispest díszpolgári címet adományozott neki, a Déli Egyházkerülettől megkapta az Ordass Lajos-emlékplakettet. Szolgálatát nyugdíjasként is folytatta, sokfelé hirdette az igét, és aktívan bekapcsolódott a bényei gyülekezet életébe.
Széll Bulcsú nagyon szerette hivatását, az utolsó pillanatig kereste a szolgálat lehetőségét, végezte a missziót; ebben még a betegség sem akadályozta meg. A szószéken elmúltak fájdalmai.
2012-ben súlyos betegség támadta meg szervezetét. Hosszú küzdelem következett számtalan műtéttel. Végül a szenvedéssel teli évek után az élet és a halál Ura megkönyörült rajta, és június 7-én magához szólította. A bibliaolvasó Útmutató aznapi igéje ez volt: „De az igazak örülnek, vigadnak, Isten színe előtt vígan örvendeznek.” (Zsolt 68,4)
A gombai temető templommá változott június 16-án délután. A kiterjedt család, sok lelkész (más felekezetűek is) és a gyülekezetek tagjai átélték, hogy Isten mégis nagyobb mindennél: fájdalomnál, kísértésnél, halálnál. És nemcsak „ott”, hanem már itt is letörli gyermekei könnyeit. Az elválás fájdalma mellett átéltük a teremtő ige és az evangéliumi énekeink erejét. Az Útmutató igéje valóban üzent, utat mutatott: „Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap.” (Mt 13,43a)
Jóval több volt ez „búcsúztatásnál”, Lélekben és igazságban imádhattuk az Atyát, és hálát adtunk az embereken tett csodáiért. Istenünk még egy csoda szép szivárványt is ajándékozott erre az alkalomra.
Szeverényi János
Evangélikus Élet, 2017. július