A Credo Evangélikus Rádió és a szintén evangélikus Rádió Szarvas, a Magyar Evangélikus Rádiómisszióval együtt, felváltva készíti el és naponta sugározza az Útmutató igéit a hozzájuk írt áhítatokkal.
Ezek közlésében a Sola Rádió is részt vesz. Mi itt, a Rádiómisszió honlapján osztjuk meg ezeket napról napra.
Credo Rádió: Szombathely – FM 98,8; Rádió Szarvas: Szarvas – FM 105,4; Sola Rádió: Budapest – FM 101,6
A 2020. évi evangélikus Útmutatóból származó igék, valamint a hozzájuk írt igemagyarázatok és imádságok a Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára (Szerk.: Galambos Ádám, Luther Kiadó, 2019) című kötetben olvashatóak.
A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké… (5Móz 29,28)
Jézus így imádkozott: És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. (Jn 17,26)
Megáld bennünket az Isten, féljék őt mindenütt a földön! (Zsolt 67,8)
Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. (Jel 4,11)
Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. (Zsolt 130,7)
Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (2Kor 9,8)
Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert… (2Móz 14,21)
Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön… (Zsid 11,29)
Szállj perbe, perelj, Istenem! (Zsolt 74,22a)
Mert úgy tetszett neki [Istennek], hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne [Krisztusban] az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. (Ef 1,9-10)
Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek! (Zsolt 96,3)
Pál írja: Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját… (Kol 4,3)
Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, szereteted és hűséged őrizzen szüntelen! (Zsolt 40,12)
Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt. (1Thessz 5,24)
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! (Zsolt 96,2)
Tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. (Kol 3,16)
Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem. (Zsolt 55,17)
Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel… (2Kor 1,10-11)