Gáncs Aladár: A keresztyén ember harcai

A Piliscsabán 2003. június 30. és július 4. között megrendezett konferencián elhangzott igehirdetést osztjuk meg honlapunkon.

A keresztyén ember harcai – a szabadításért az Úr harcol (2Móz 14,13–14)

 

In memoriam Gáncs Ala­dár
(1925–2009)

Gáncs Ala­dár lel­kész-or­go­nis­ta élet­út­ja pa­pi ház­ból in­dult. Édes­ap­ja, id. Gáncs Ala­dár is lel­kész volt, a ma­gyar bel­misszi­ó­nak egyik ne­ves sze­mé­lyi­sé­ge. Fia in­nen is­mer­te és sze­ret­te meg a pa­pi pá­lyát, s ezt a sze­re­te­tet ad­ta to­vább sa­ját fi­á­nak, Pé­ter­nek, aki szin­tén a lel­ké­szi hi­va­tást vá­lasz­tot­ta.

Gáncs Ala­dár ket­tős kö­tő­dé­sű em­ber volt: lel­kész és egy­ház­ze­nész. Ezt a ket­tős kö­tő­dést azon­ban nem meg­osz­tott szív­vel él­te. Nyug­díj­ba vo­nu­lá­sá­ig hol a szó­szé­ken, hol hit­ok­ta­tó­ként, hol or­go­nis­ta­ként szol­gál­ta a gyü­le­ke­ze­tet. Szol­gá­la­ti he­lyei: Ba­ja, Bu­da­pest-Ke­len­föld, Cse­pel, Nyír­egy­há­za, Bu­da­pest-Fa­sor.

Lu­ther teo­ló­gi­á­já­nak el­kö­te­le­zett hí­ve­ként pré­di­kált. Lel­ké­szi kö­rök­ben is­mer­ték ál­dott „egy­ol­da­lú­sá­gát”. Nem is­mert komp­ro­misszu­mot: a tisz­ta evan­gé­li­u­mot hir­det­te, és ezt az evan­gé­li­u­mot vár­ta a hang­zó igé­ben is mint hall­ga­tó­ja az ige­hir­de­tés­nek. Az ál­ta­la hir­de­tett evan­gé­liu­mot a misszi­ós, evan­ge­li­zá­ci­ós szán­dék fű­töt­te át. Nem vé­let­len, hogy éve­ken ke­resz­tül ír­ta az Evan­gé­li­kus Élet szá­má­ra az Élő víz cí­mű ro­vat éb­resz­tő és hit­mé­lyí­tő cik­ke­it, ame­lyek könyv for­má­já­ban is meg­je­len­tek. No­ha so­ha nem volt ön­ál­ló pa­ró­ki­á­ja, lel­ki­pász­tor ma­radt éle­te vé­gé­ig mind­azok szá­má­ra, akik­kel csak ta­lál­ko­zott.

A lu­the­ri teo­ló­gia mel­lett má­sik nagy sze­rel­me az egy­ház­ze­ne volt. Köny­vet is írt Bach­ról Az ötö­dik evan­gé­lis­ta? cí­men. Bach mű­ve­it or­go­nál­ta leg­szí­ve­seb­ben. Éle­té­nek utol­só sza­ka­szá­ban az ő kan­tá­tá­it hall­gat­ta, ele­mez­te. Eb­ben az elem­zés­ben ta­lál­ko­zott a teo­ló­gus és a mu­zsi­kus.

Ze­nei kér­dé­sek­ben sem is­mert komp­ro­misszu­mot. Di­va­tos irány­za­tok­tól tá­vol tar­tot­ta ma­gát, és kon­zek­ven­sen csak a leg­ne­me­seb­bet ke­res­te. Nyír­egy­há­zi szol­gá­la­ta alatt az ének­ka­ri mun­ka volt te­vé­keny­sé­gé­nek súly­pont­ja. Az ál­ta­la kez­de­mé­nye­zett „or­go­na­fél­órák” a vá­ros­ban is je­len­tős kul­tu­rá­lis ese­mény­nek szá­mí­tot­tak.

Éle­tét vé­gig­kí­sér­te az or­go­na­já­ték. Fő­ként a ko­rál­iro­da­lom gyöngy­sze­me­i­ből vá­lo­gat­ta re­per­to­ár­ját. Ke­res­te a ne­mes or­go­na­hang­zás tit­kát. Ra­jon­gott a mű­em­lék or­go­ná­kért. Ha hí­rét vet­te egy ré­gi szép or­go­ná­nak, az or­szág túl­só fe­lé­be is el­uta­zott, hogy a ne­mes hang­szert meg­szó­lal­tat­has­sa. Nyug­díj­ba vo­nu­lá­sa után rend­sze­re­sen ját­szott a De­ák té­ri or­go­nán, mely­nek hang­já­ban őszin­tén gyö­nyör­kö­dött.

Gáncs Ala­dár el­tá­vo­zott kö­zü­lünk, de em­lé­két szí­vünk­ben őriz­zük. Az Evan­gé­li­kus Élet 2009. no­vem­ber 22-i szá­má­ban ar­ról írt, hogy éle­tünk vé­gén nem a ha­lál vár ránk, ha­nem a Jé­zus­ban bol­dog örök élet. Így ké­szült utol­só nap­ja­i­ban a ked­ves Urá­val va­ló ta­lál­ko­zás­ra.

Trajt­ler Gá­bor

Szerkesztette: Szeverényi János