Györe Balázs interjúja
Az éjszakai sportbajnokság elsősorban olyan fiataloknak kínál elfoglaltságot, akik egyébként az utcán vagy kocsmákban töltenék az időt. Ennek egyik péceli koordinátorát Dévényiné Harmati Évát hallják.
Hulej Enikő interjúja
ULRICH PARZANY nevét a legtöbben a műholdas evangélizációról ismerik, amiket hosszas elő- és utómunka előz meg, hogy a gyülekezetek felkészüljenek az új megtérők befogadására. Olyan ez, - fogalmazott a német lelkész, - "mint mikor egy családban gyermek születik, és átrendezi a család addigi életét. Ha azonban egy közösség nem hajlandó a változásra, akkor felteszem a kérdést: Akartok-e egyáltalán gyereket?"
Hulej Enikő interjúja
A napokban jelentette meg a Luther Kiadó a FÉNYFORRÁS - tíz karácsonyi szó a léleknek című meditációs kötetet Szabó Lajos szerkesztésében. Ebben a kötetben ádventi, ill. karácsonyi gondolatokat, imádságokat találhatunk. Műsorunkban ezekből válogatunk.
Györe Balázs interjúja
Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész 15 évig volt a PROMISE vezetője. Hogyan alakult meg az együttes, milyen zenét játszottak, és miért döntöttek úgy, hogy november 2-án egy búcsúkoncerttel végképp elköszönnek a rajongóiktól?
Hulej Enikő interjúja
Ittzés Szilvia a híres professzor, Szentágothay János unokája. A nagyapjával kapcsolatos emlékekre még ma is úgy emlékszik vissza, mint egy mesebeli időszakra.
Györe Balázs interjúja
"Áldásként adatott meg számomra a versmondáshoz, művészetekhez és rajzoláshoz való vonzódásom, amihez éreztem, hogy jó képességeim vannak. Ezzel foglaltam le magam, s ez aztán meg is hozta a sikert a X. Jubileumi Ki mit tud?-on" - feleli Káli-Horváth Kálmán előadóművész, tv-bemondó arra a kérdésre, hogy állami gondozottként hogyan tudott elindulni az érvényesülés útján?
Szeverényi János interjúja
Szilágyi Andor Mansfeld című filmje az 1956-os forradalom egyik mártírjának, a 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péternek az életét mutatja be. Régi sebekről, emlékekről, megbocsátásról vall a mártír öccse, Mansfeld László.
Csapó Krisztián interjúja
Erick Murphy 17 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, mert misszionáriusi szolgálatra kapott elhívást. Hogy került ide, mit tapasztalt - erről számol be.
Csapó Krisztián interjúja
"Azt vettem észre, hogy ha kiejtették a szájukon azt, hogy JÉZUS, nekem el kellett fordulnom vagy kiszaladni, mert könny gyűlt a szemembe. Szégyelltem magam és nem értettem, hogy mi történik velem." Bali Mónika jelenleg kommunikációt tanít, de dolgozott korábban újságíróként, ill. három rádiónál és a Magyar Televíziónál is. Médiás múltjáról, megtéréséről, szaharai menekülttáborokban szerzett tapasztalatairól számol be.
Hulej Enikő interjúja
Az októberi országos evangélizáción a délutáni program keretében egykori bűnözők tettek bizonyságot arról, hogyan tértek meg a börtönben és hogyan kezdtek új életet a szabadulás után. Az alkalom után készült riportot hallják mai műsorunkban.