Készítette: Szeverényi János és Erdészné K. Judit
Az OM nemzetközi és felekezetközi misszós szervezet Logos Hope nevű hajója a világ tengereit járja, Krisztus örömhírét viszi a tengerparti, általában nem keresztény országokba. Magyarországon gyerekek, fiatalok, de prostituáltak és menekültek között is szolgál az OM csapata. Megrendítő és érdekes történeteket osztott meg Szeverényi Jánossal a szervezet magyar munkatársa, Horváth István.
Készítette: Győri András Timótheus és Erdészné Kárpáti Judit
A Release International munkatársa a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezésében Budapestre látogatott. Mi, Krisztus Magyarországon élő, XXI. századi követői szembesülhetünk a kérdéssel: Mit tehetünk az üldözött keresztényekért? Meg kell hallanunk üldözött testvéreink jajszavát, egyben meg kell látnunk Istentől kapott felelősségünket, megismernünk és megragadnunk lehetőségeinket, hiszen „Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi.” 1Kor 12, 26
Készítette: Szegfű Katalin
Mai adásunkban különleges összeállítást hallhatnak a Biblia életeket, sorsokat átalakító erejéről. Olyan személyek szólalnak meg, akik égő szeretettel olvassák a Könyvek Könyvét, melyet életük iránytűjének tartanak. Hét megszólalónk 1-2 percben vall a Szentírással való kapcsolatáról.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Mészáros Tímea, a kispesti evangélikus gyülekezet tagja Jézus Krisztust szeretné minden más elé helyezni életében. Fiatal korát meghazudtoló bölcsességgel beszél az egyházról, a felelősségeinkről, a megtérésről, az új kezdet lehetőségéről.
Készítette: Szegfű Katalin
A Keresztény Vezetők és Üzletemberek Társasága által jegyzett Trinity Fórum egy olyan - amerikai gyökerű - találkozó, beszélgetés-sorozat, amely a misszió egészen újszerű lehetőségét rejti magában. Evangélikus moderátorként Bernhardt Dóra vett részt az alkalmon. Őt, illetve Seres Ildikót és a KEVE Társaság vezetőjét, H. Kovács Juditot kérdeztük.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Osváthné Fekete Zsuzsanna harmadik gyermeküket várja ikreik mellé. Egyedi karácsonyi ünneplésükbe és ajándékozási szokásukba avat be minket Jézus Krisztusra mint ajándékra és mint "születésnaposra" tekintve.
Széll Bulcsú lelkész a legemlékezetesebb, első igazi karácsonyát idézi fel. (Forrás: http://kispest.lutheran.hu)
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Talán furcsa és riasztó, hogy a börtönben fogvatartottakról szólunk karácsonykor. A Magyar Testvéri Börtöntársaság és missziósaik felvállalták, hogy ezekre az emberekre az ünnepen is időt, energiát fordítanak. Abban a hitben, hogy Jézus kegyelme, életújító ereje őket is más, új útra indíthatja, hogy ne essenek vissza korábbi életmódjukba, hogy kapcsolataik megmaradjanak családjukkal. Magyari Márton a Börtöntársaság ügyvezetője beszélt nekünk az immár 7. adventi bibliaversenyről és az Angyalfa Programról.
Fotó: evangelikus.hu
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Nathalie Zrihen Benmiriammal Budapesten találkoztunk. A Zsidók Jézusért keresztény szervezet utcai kampányán osztotta meg az evangéliumot magyar emberekkel. Nathalie Izraelben nőtt fel, majd Angliába települt. Zsidó, egyben keresztény, tehát Krisztushívő. Hitre jutásának történetét a kampány egyik napján osztotta meg velem.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
A Híd evangélikus missziói magazin főszerkesztőjétől, Szeverényi Jánostól megtudhatjuk, miért éppen a háború került fókuszba a decemberi számban, miért időszerű a téma adventben is. Hogyan gondolkodjunk keresztyénként a háborúról, mit ad és mit tanít nekünk a Békesség Fejedelme, Jézus?
Készítette: Győri András Timótheus és Erdészné Kárpáti Judit
Műsorunk két felvételét összekapcsolja az Istennel megtett 180 fokos fordulatról való az őszinte beszámoló.
Nagypál Géza széthullani látszó családját és Szabó Balázs kicsapongó életét is a Krisztussal való találkozás mentette meg. A felvételek a 2014 májusi dabasi evangélikus missziói napon készültek.