Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Széll Bulcsúné Győri Éva lelkészként szolgáló férjének hűséges segítőtársa volt sok évtizeden át. Többgyermekes édesanyaként végezte el ő is az evangélikus teológiát.
A házaspár ötgyermekes családjában számos terhet, nehézséget hordozott el, és sok-sok örömet élt meg együtt, miközben mindvégig Isten áldó vezetését tapasztalták meg.
Érintjük a beszélgetés során Éva nagytarcsai gyermekkorát, Széll Bulcsúval való egymásra találásukat, közös éveiket, és férje betegségét és elengedését is.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
E heti műsorunkban is a nyári konferenciánkra tekintünk vissza, melynek az idei év igéje kapcsán a fő témája a békesség volt.
Prókai Árpád boldvai református lelkipásztor osztja meg velünk társra és családi békességre találása történetét, és Kondor Péter püspök igeszolgálatából hallhatnak egy részletet.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Istennek a házasságukban közösen megélt csodáiról, áldásairól szólt egy színművész házaspár a Missziói Központ konferenciáján.
Széplaky Géza és Szemerédi Bernadett IstenSzeretők című, bensőséges hangú közös előadásukkal vezették be a hallgatóságot Istennel és egymással való kapcsolatuk megtapasztalásaiba.
Műsorunkba a versekkel, énekekkel tarkított bizonyságtételekből válogattunk részleteket.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Az Evangélikus Missziói Központ kiadásában megjelent és a kiadótól megvásárolható a legfrissebb Híd magazin. Fókuszba ezúttal az internet került, ami mindennapjaink hasznos, mégis számos kérdést felvető eszközévé vált. Hogyan használjuk körültekintően? Miképpen van jelen Isten az interneten?
Mit kezdjünk a függőséggel? A magazin szerkesztőjét, Szeverényi Jánost kérdezzük.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
A Száva család kétes hírnévre tett szert a rendszerváltás után. Az alvilág sikeres alakjává vált Száva Lajos Vazul is.
Végül börtönbüntetése alatt érintette meg őt Isten, és egészen megújult az élete. Bejár volt börtönébe, hogy Jézusról és megtéréséről beszéljen a fogvatartottaknak.
Történetét az Evangélikus Missziói Központ nyári konferenciáján osztotta meg a hallgatósággal. Az ott készült felvétel rövidebb változata hangzik el műsorunkban.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Mi késztet imára olyan embert, aki még sohasem szólította meg Istent? Hogyan kommunikálhat egymással az ember és a mindenható Isten? Számos értékes írással - többek között Luther Márton, Fekete István, valamint dr. Reuss András, dr. Szigeti Jenő tollából - megjelent a Híd magazin, melynek témájáról, az imáról a lap szerkesztőjével, Szeverényi Jánossal beszélgettünk.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
Mi a kapcsolat a motorozás és a zsidómisszió között? Mondhatnánk, hogy semmi. Endreffy Géza budaörsi evangélikus lelkész személye mégis összeköti a kettőt a lelkesedés, az elhívatottság, a közösség és a misszió szálain. Interjúnkban hallhatnak többek között az Evangélikus Motorosok körének megalakulásáról és arról, hogy milyen pluszt jelenthet a keresztyének számára Jézus zsidó gyökereinek megismerése.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
A budaörsi evangélikusok közössége 1998 őszén alakulhatott anyagyülekezetté, korábbi szórvány helyzete után. 1999 tavaszán iktatták be hivatalába a gyülekezet első lelkészét, Endreffy Gézát, aki a teológia elvégzése után első szolgálati helyül ezt a közösséget kapta.
Endreffy Géza lelkészi látásmódjába, tapasztalataiba és a budaörsi gyülekezet családként megélt közösségi életébe nyújt betekintést interjúnkban.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
A Szentlélek, aki Jézus feltámadása után 50 nappal megérkezett és nagy erővel munkálkodott Jeruzsálemben, most is jelen van ebben a világban. Műsorunk vendégei arról tanúskodnak, hogy számukra mit jelent, életükben hol érhető tetten a tanácsoló, vigasztaló, hitre vezető Szentlélek Isten.
Pár perces interjúkban SZLÚKA LÍDIA kántort, LACKFI JÁNOS költő-műfordítót, DR. VERES SÁNDOR pszichológus-lelkigondozót, valamint BAKAY BEATRIX evangélikus lelkészt hallhatják.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit
A Pure egy keresztény szemléletű, felekezetközi életvezetési program gimnazista lányok számára, melynek célja, hogy a lányok egy boldogabb felnőttkort alapozzanak meg. A kétéves képzés vezetői, előadói az életre Istentől kapott ajándékként tekintenek, ennek mentén foglalkoznak az önismeret és a nőiesség kérdéskörével.
A programról annak vezetőjét, Kis Brigitta mentálhigiénés szakembert kérdezem a Lélekhangolóban. Azt remélem, hogy az interjú segíthet jobban megérteniük a kamaszok lelkivilágát és bátorításul szolgálhat nem könnyű, de kiváltságos és izgalmas szülői szerepük megélésében.