A cigányok felé őszintén, elfogadással kell közelíteni, ők minden hamisságot kiéreznek a szavak mögül, fogalmaz Laczki János, aki 2004-ben kapott lehetőséget Szentetornyán az Orosházi Evangélikus Egyházközség egyik lelkészeként az ott élő cigányok közötti misszióra.
A szolgálat mibenléte mellett arról is beszélgetünk, hogy miként várható Isten által formált változás az életükben, illetve mi az, amit tőlük érdemes megtanulni.

Készítette: Erdészné Kárpáti Judit

Az interjú elején és végén az ország különböző részeiből érkezett cigány testvéreink énekelnek. (Énekfelvétel és fenti fotó: 2013-as országos evangelizáció)

Szeverényi János áhítata Jn 7,37–39 alapján:
„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” 

 

A Laczki Jánossal készült másik interjú, amelyben lelkésszé válásáról és a megtérésről beszél.