Egy apos­to­li kér­dés („Ki vá­lasz­ta­na el min­ket Krisz­tus sze­re­te­té­től?” – vö. Róm 8,31–39), friss, meg­érin­tő vá­la­szok, ige­hir­de­té­sek és bi­zony­ság­té­te­lek, közös ének­lés és imád­ság, úr­va­cso­ra­vé­tel, kis cso­por­tos be­szél­ge­té­sek, test­vé­ri ta­lál­ko­zá­sok, em­lé­ke­ze­tes mon­da­tok – cím­sza­vak­ban így fog­lal­ha­tó össze az idei or­szá­gos evan­ge­li­zá­ció, me­lyet a ha­gyo­má­nyok sze­rint idén is a re­for­má­ció hó­nap­já­ban, ok­tó­ber 14-én, szom­ba­ton Bu­da­pest szí­vé­ben, a Deák téri evan­gé­li­kus temp­lom­ban, a gyü­le­ke­ze­ti ter­mek­ben és a szom­szé­dos evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um­ban tar­tot­tak. Sze­ve­ré­nyi János or­szá­gos misszi­ói lel­kész mun­ka­tár­sa­i­val és egy­há­zunk misszi­ói bi­zott­sá­gá­nak tá­mo­ga­tá­sá­val egy em­lé­ke­ze­tes nap­pal aján­dé­ko­zott meg min­den je­len­lé­vőt.
BESZÁMOLÓ, FILM- ÉS HANGFELVÉTELEK, FOTÓK

 

Isten várja a válaszunkat

Va­ló­ban or­szá­gos ese­mény ré­sze­sei le­het­tek a részt­ve­vők: mind­há­rom egy­ház­ke­rü­let gyü­le­ke­ze­te­i­ből és a fő­vá­ros­ból is ér­kez­tek test­vé­rek, hogy Jézus Krisz­tus és egy­más kö­zös­sé­gé­ben töl­te­kez­ze­nek fel igé­vel, szent­ség­gel, ál­dott pil­la­na­tok­kal. A je­len­lé­vő­ket Sze­ve­ré­nyi János kö­szön­töt­te, Sze­me­rei János, a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke be­teg­sé­ge miatt nem tu­dott jelen lenni, de ál­dás­kí­vá­ná­sát küld­te a napra. Az or­szá­gos misszi­ói lel­kész Jób köny­vé­ből az az­na­pi igét ol­vas­ta fel az evan­gé­li­kus bib­lia­ol­va­só Út­mu­ta­tóból, és arról a skan­da­lum­ról be­szélt, mely­ről az ószö­vet­sé­gi könyv szól: a hívő ember szen­ved! Jób kér­dé­sé­re Isten vá­la­sza Jézus Krisz­tus, aki által ezen a napon is erő­sí­te­ni akar min­ket.

Sze­re­te­ted szo­ron­gat

A nap zenei szol­gá­la­tát az Új Te­rem­tés Együt­tes nyúj­tot­ta Győri Gábor Dávid ve­ze­té­sé­vel. A páli igé­ből köl­csön­zött név­vel immár húsz éve van együtt az ala­pí­tó mag, és azóta újak is csat­la­koz­tak. Zenés bi­zony­ság­té­te­lü­ket pró­zai val­lo­má­sok­kal is ki­egé­szí­tet­ték, egész napos szol­gá­la­tuk lel­ket emelő volt, sokan együtt éne­kel­tek az együt­tes­sel.

„Én tudom a vá­laszt”

A nyitó ige­hir­de­tést Grend­orf Péter an­gyal­föl­di lel­kész tar­tot­ta, aki arra a szó­szék­re lé­pett fel, amely meg­ha­tá­ro­zó erő­vel bír éle­té­ben. Lel­ké­szi pá­lyá­ra való el­hí­vá­sát egy innen el­hang­zó pré­di­ká­ci­ó­ból kapta hu­szon­há­rom évvel ez­előtt. „Ha Isten ve­lünk, ki lehet el­le­nünk?” – idéz­te a páli igét, mely azért is ér­de­kes, mert kér­dé­sek so­ka­sá­gát adja elénk, így ve­zet­ve gon­dol­ko­dá­sun­kat. Vá­la­szol­ni azon­ban ne­künk kell! Jézus Urunk is gyak­ran kér­de­zett, foly­tat­ta az ige­hir­de­tő. Le­lep­lez­te az ál­kér­dé­se­ket, éle­tet meg­vál­toz­ta­tó vá­la­szok szü­let­tek kér­dé­sei nyo­mán, más­kor pedig – pél­dá­ul Ni­ko­dé­mus ese­té­ben – kér­dés nél­kül is vá­la­szolt. Olyan kor­ban, ami­kor a kér­dé­sek gya­nak­vást kel­te­nek, fon­tos rá­éb­red­nünk: a kér­dés nem tá­ma­dás, hanem le­he­tő­ség arra, hogy kö­ze­lebb ke­rül­jünk a másik em­ber­hez. Merre vezet Pál apos­tol a kér­dé­se­i­vel? Jézus Krisz­tus­hoz, a ke­reszt­hez. Nél­kü­le nin­csen sem­mink, Isten min­den ígé­re­te őben­ne van. Arra biz­ta­tott végül, hogy ke­res­sük meg együtt a kér­dé­se­ket, mert van rájuk vá­lasz.

A dél­előtt má­so­dik fe­lé­ben bib­lia­kö­rök, szek­ció­be­szél­ge­té­sek zaj­lot­tak a temp­lom­ban és ti­zen­két to­váb­bi hely­szí­nen. Ezek té­má­it a szer­ve­ző úgy ál­lí­tot­ta össze, hogy min­den­ki ta­lál­jon ér­dek­lő­dé­sé­nek meg­fe­le­lő te­rü­le­tet: hívő nők a csa­lád­ban, az if­jú­ság, a kö­zös­ség, 20. szá­za­di hit­val­ló­ink, Lu­ther har­cai, küz­de­lem a be­teg­ség­ben, ke­resz­tény­ség és más val­lá­sok, vagy az élet a mennyei Fő­szer­kesz­tő szol­gá­la­tá­ban – csak né­hány példa az iga­zán gaz­dag vá­lasz­ték­ből. A be­szél­ge­té­sek ve­ze­té­sé­re a Híd ma­ga­zin ál­lan­dó mun­ka­tár­sa­it, szer­ző­it kérte fel Sze­ve­ré­nyi János.

Isten al­vál­lal­ko­zói

Ebéd után ismét a temp­lom­ban foly­ta­tó­dott az al­ka­lom. Előbb Sü­ve­ges Gergő új­ság­író, mű­sor­ve­ze­tő lé­pett a mik­ro­fon­hoz. A római ka­to­li­kus val­lá­sú rádiós-​televíziós sze­mé­lyi­ség gya­ko­ri ven­dég egy­há­zunk ren­dez­vé­nye­in, szép pél­dá­ja­ként az egy­mást gaz­da­gí­tó öku­me­né­nek. Mottó gya­nánt két mon­da­tot kí­vánt „a lel­künk­re cso­móz­ni”: Isten nél­kül sem­mit nem tu­dunk tenni, és Isten nél­kü­lünk sem­mit nem akar tenni. Saját hit­út­já­ról el­mond­ta: val­lás­gya­kor­ló csa­lád­ból szár­ma­zik. Gim­na­zis­ta­ként meg­élt kö­zös­sé­gi él­mé­nye, az if­jú­sá­gi órák a Szent Imre-​plébánián egész to­váb­bi éle­té­re nézve meg­ha­tá­ro­zók vol­tak. „Esz­kö­zé­vé vá­lasz­tott Isten, mi az Is­ten­nek nagy­kö­ve­tei, al­vál­lal­ko­zói va­gyunk. Az a dol­gunk, hogy Isten arcát tük­röz­zük; priz­ma­ként su­gá­roz­hat át raj­tunk.”

Ta­pasz­ta­la­ta sze­rint az is­ten­tük­rö­zés kö­zös­ség nél­kül nem megy. Ez a kö­zös­ség­él­mény vé­gig­kí­sé­ri csa­lád­já­ban a hu­szon­há­rom éve házas, négy­gyer­me­kes fér­jet, édes­apát. Aho­gyan sok­fé­le út vezet Is­ten­hez, úgy a szol­gá­lat is több­fé­le­kép­pen tör­tén­het. Kinek-​kinek meg kell ta­lál­nia, hogy Isten ar­cá­nak me­lyik ré­szét tudja a leg­job­ban tük­röz­ni ebben a vi­lág­ban. Sze­mély sze­rint őt az édes­apák felé ve­zet­te az Isten az el­múlt tíz évben. Az Apa­kulcs prog­ram meg­ál­mo­dó­ja­ként és a kép­zé­sek ve­ze­tő­je­ként három pil­lért tart fon­tos­nak: „Is­merd, sze­resd, tá­mo­gasd!” Ahogy ezen dol­go­zott – osz­tot­ta meg hall­ga­tó­sá­gá­val –, meg­ér­ke­zett a fel­is­me­rés: az apa-​gyerek kap­cso­ló­dás az Atya-​gyerek kap­cso­ló­dás­hoz ve­zet­te el. Isten ugyan­er­re tö­rek­szik ve­lünk, gyer­me­ke­i­vel. Ismer, sze­ret és tá­mo­gat min­ket. A kér­dés: hány pil­la­nat­ban, ese­mény­ben, moz­za­nat­ban tudom fel­fe­dez­ni, hogy az Isten Atya­ként sze­ret­ne kap­cso­lód­ni hoz­zám? A vá­la­szok azt is meg­mu­tat­ják majd, hogy mi az én dol­gom az ő nagy ter­vé­ben.

Igazi sza­bad­ság a bör­tön­fa­lak kö­zött is le­het­sé­ges

Vatai Gyula nyu­gal­ma­zott bör­tön­pa­rancs­nok, hit­ok­ta­tó rit­kán hall­ha­tó tör­té­ne­tek sorát osz­tot­ta meg a gyü­le­ke­zet­tel. El­me­sél­te, ho­gyan lett bör­tön­őr, nem ta­gad­va: har­col­ni ment oda. Köz­ben va­la­mit ke­re­sett, temp­lo­mok­ba ült be, de a sze­líd Isten hang­ja ne­he­zen ju­tott el hozzá. Aztán Isten min­dig adott mellé va­la­kit, aki élet­ben tar­tot­ta a hit irán­ti kí­ván­csi­sá­gát. Bízik Lász­ló néhai evan­gé­li­kus bör­tön­lel­kész is köz­tük volt.

Mi­köz­ben Vá­cott a fog­va­tar­tot­tak hívő pa­rancs­no­kért fo­hász­kod­tak, har­minc­két éve­sen ki­ne­vez­ték ve­ze­tő­nek. Utó­lag már látja: „Az örök­ké­va­ló Isten velem ott akart ta­lál­koz­ni, hogy az én szí­ve­met ma­gá­hoz kösse egé­szen.” Vatai Gyula ott ta­nult meg ke­resz­tény­nek lenni. Az Apos­to­lok cse­le­ke­de­te­i­ből több­ször idéz­te a fi­lip­pi bör­tön­őr meg­té­ré­sé­nek tör­té­ne­tét. Neki is az a kül­de­té­se, hogy min­den, amit tesz, a meg­tért bör­tön­őr ör­ven­de­zé­sé­ből fa­kad­jon.

Egye­dül a ke­reszt!

Az úr­va­cso­rás záró is­ten­tisz­te­le­ten Welt­ler Gábor ma­lom­so­ki lel­kész ige­hir­de­té­se is a nap igé­jé­hez kap­cso­ló­dott. Sok min­den vál­to­zik kö­rü­löt­tünk az élet­ben, kezd­te, de va­la­mi ál­lan­dó és örök: a ke­reszt igéje, amely a jó Pász­tort hir­det­te, aki éle­tét adta ju­ha­i­ért. A mi éle­tünk olyan fon­tos volt Urunk szá­má­ra, hogy a sa­ját­ját sem saj­nál­ta ér­tünk. Pál ér­tet­te ezt, és a Meg­fe­szí­tett­ről tett bi­zony­sá­got, egész éle­tét és apos­to­li szol­gá­la­tát meg­ha­tá­ro­zó credója ma­radt. Az ige­hir­de­tő em­lé­kez­te­tett, hogy a Római le­vél­ben az apos­tol min­den két­sé­get ki­zá­ró­an újra, immár so­kad­szor­ra meg­vall­ja: nincs más ka­pasz­ko­dónk, tá­ma­szunk, csak Isten Jézus Krisz­tus­ban meg­je­le­nő örök­ké­va­ló, féltő sze­re­te­te. Lu­ther solája va­ló­já­ban csak egy: sola crux – egye­dül a ke­reszt. Pál apos­tol hitte: Krisz­tus­ban min­den el­ren­de­ződ­het. Sze­re­tő Atyánk min­dent meg­adott ne­künk Jézus Krisz­tus által. Sem élet, sem halál nem vá­laszt­hat el Is­ten­től. A ke­resz­tény em­ber­nek nem örök élete lesz tehát, hanem örök élete van, már most éli – tett bi­zony­sá­got a lel­kész.

Az is­ten­tisz­te­let után Sze­ve­ré­nyi János Ézsa­i­ás pró­fé­ta „Ne félj, mert meg­vál­tot­ta­lak, ne­ve­den szó­lí­tot­ta­lak, enyém vagy!” bá­to­rí­tó igé­jé­vel bo­csá­tot­ta útra a tar­tal­mas nap részt­ve­vő­it.

Szer­ző: Stifner-​Kőháti Do­rottya

 

Délelőtti program (27.50 percig megelőző országos evangelizációk felvételeiből láthatók részletek):

 

 

Délutáni program:

 

Hangfelvételek (külön a szolgálatok, illetve pluszként három szekcióelőadás)

 

Fotó: Er­dész Zol­tán