A megfogant életekért emelik fel hangjukat Isten előtt folyamatos imádságban a 40 Nap Az Életért szolgálatába bekapcsolódó keresztyének. Teszik ezt felekezetközi összefogásban, évente kétszer. Csendes jelenléttel, böjttel küzdenek a magzatokért és szüleikért. A következő kampány 2022. szeptember 28-től november 6-ig zajlik majd. A magyarországi főszervezőt, Hajdani Józsefnét kérdezzük.

 

Negyvennapos imaszolgálat az életért

Miben áll a szolgálatotok az őszi és a tavaszi kampány során?

A 40 Nap Az Életért amerikai főszervezői abortuszklinikák elé szervezik ezeket a megmozdulásokat. Nekik az ima mellett lehetőségük van arra, hogy megszólítsák és terhességi központokba irányítsák a kismamákat, így nem csak addig vannak mellettük, amíg igent mondanak az életre.

Nálunk, Magyarországon azt tudjuk vállalni, hogy a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika melletti téren imádkozunk értük. Istenre bízzuk, hogy szóljon a szívekhez azáltal, hogy látnak minket a kórház előtt imádkozni negyven napon át, reggel héttől este hét óráig. A tábláink feliratai pozitív, életmegtartó üzeneteket juttatnak el az arra járókhoz. Nem ítéljük el azokat, akik válsághelyzetben vannak, hanem valahogy keressük velük a kapcsolatot.

Fontos imatéma, hogy ezek a leendő szülők szülőkké váljanak, hogy meg merjék tartani a magzatot. Az egészségügyi dolgozókért is imádkozunk, hogy el tudjanak fordulni a halál szellemiségének a szolgálatától. Egészen biztos, hogy inkább az élet szolgálata miatt választották a hivatásukat.

Az abortusz lehetősége sokakat megtéveszt és tudnunk kell, hogy milyen sok áldozata van. 2021-ben negyvenkét és fél millió magzatot abortáltak világszerte. Foglalkoznunk kell ezzel a kérdéssel, hogy Isten ajándékai megszülethessenek, és betölthessék azt a tervet, amelyre Isten szánta őket.

Mire van főként szükségük a fiatal édesanyáknak vagy az idősebb, krízist megélő szülőknek, akik nem akarják vállalni az általuk megfogant életet?

Elsősorban arra, hogy legyen, akivel megbeszélhetik a helyzetüket. Ha olyan kapcsolatban fogant a baba, amiről az anya is – Isten szívünkbe írt törvénye alapján – tudja, hogy nem helyes, akkor sokszor még a szülei elől is titkolja a terhességét. Amíg nem tud magabiztosan dönteni mellette, addig az abortusz is ott van a színen. Kérdéses, hogy mit szól hozzá, akivel együtt volt. Komoly döntés, hogy az életet válasszuk, és a körülményeink, a társadalmi megítélés, a kapcsolataink állapota nagy mértékben befolyásolja, hogy kivel beszéljük meg ezt és hogyan döntünk.

Fontos lenne, hogy minden anyuka közelében legyen egy olyan személy, akivel meg meri osztani azt, hogy váratlanul érte, hogy állapotos lett, és nem tudja, hogy mitévő legyen. Fontosak a beszélgetéseink! Aki ismeri Istent, az elé tudja tárni a dolgait, de ő azért adott embertársakat is mellénk, hogy velük is meg tudjuk beszélni a problémáinkat. Ha valaki támaszt tud nyújtani neki, valakihez fordulhat, akkor sok esetben egy leányanya is megtartja a babáját. Ha úgy érzi, hogy az apa és más sem lesz támasza, nagyon elbizonytalanodik ebben. Ezért fontos a házasság is, és az apa jelenléte.

Te hogyan kerültél közel Istenhez?

A házasságom nem sikerült jól, meghaltak a szüleim, és amikor már a három gyerekemnek sem volt szüksége rám annyira, depresszióba estem. Összefutottam egy ismerőssel, aki már többször hívott egy gyülekezetbe, de eddig mindig elhárítottam a meghívást. Ott azt a fajta szeretetet kaptam meg, amire szükségem volt. Nem egy kézzelfogható társat kaptam, hanem maga Isten lett a társam. Ő a nehéz napjaimra mindig készít nekem valami jót.

„A hit hallásból van” (Róm 10,14), ezért ha nyitottan megyünk el egy keresztyén közösségbe, ott Isten elvégzi, hogy üzenete valahogy nekünk szóljon. Isten kapcsolatba akar lépni velünk. Szeretetből figyelmeztet is, ha veszélyes úton járunk – ezt is fogadjuk el tőle! Ő a mennyei apukánk. Merjünk hozzá futni, mint egy kisgyerek a szülőjéhez, akiben a biztonságot reméli, aki a mindene.

Erdészné Kárpáti Judit

 

A szolgálat megtalálható a Facebookon 40 Nap Az Életért név alatt.

A korábban abortuszklinikán dolgozó Abby Johnson története a Váratlan élet című filmen magyarul is elérhető, beszélgetésvázlatokkal, segédanyagokkal:

varatlanelet.hu

A 40 Days For Life nemzetközi szolgálat honlapja:

40daysforlife.com

 

Híd, 2022/3.

 

Az interjú hosszabb változatban meghallgatható itt.