Gerőfiné Brebovszky Éva a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezetének lelkésze, aki az Evangélikus Hittudományi Egyetemen doktorált, ahol tizenhat éven át tanított óraadóként. A Szentlélek vezette döntésekről, Isten akaratának elfogadásáról és a misszióról beszélgettünk.
Könnyebb vagy nehezebb volt szüleid példáját követve Isten szolgálatát választani? Hogyan vált sajátoddá a lelkészi elhívásod?
Édesanyám misszionáriusnak tanult, amíg be nem zárták a misszióiskolát, édesapám pedig lelkészi szolgálatban állt. Szüleim úgy tekintették a szolgálatukat mint Magyarországon végzett missziót. Isten igéjét hirdették akkor, amikor a szocializmus idején ezt sok akadály nehezítette. Belülről ismertem meg a lelkészi pálya nehéz oldalát, és ez el is riaszthatott volna engem.
Az egyik nagy élményem az volt, amikor tizenéves koromban teológusnap volt nálunk, Békés megyében. Meglepődtem, hogy teológuslányok is voltak a vendégek között. A döntő mégis az volt számomra, hogy Isten igéje megszólított és biztatott, hogy vállaljam én is ezt a szolgálatot. Mindig azt feleltem később is, amikor erről kérdeztek, hogy nem édesapám pályáját akartam folytatni, hanem Isten hívott el engem.
Mihez kötődött, hogy meghallottad ezt az isteni hívó szót?
Békés megyében, ahol éltünk, gyakran hallottam, hogy a vallás idejétmúlt, és mese, ami a Bibliában van. Engem ez már gyerekként arra indított, hogy próbáljak válaszokat keresni az ő érveikre.
Tizenhárom éves koromban szólított meg személyesen Jézus Krisztus, akkor választottam, hogy ő legyen az életem Ura, és ő irányítsa a döntéseimet. Éppen akkor küldte oda az Úristen Győri János Sámuelt Békéscsabára segédlelkésznek. Ő összeszedte az ifjúságot, zenekart, énekkart szervezett, amibe én is bekapcsolódtam. Átéltem, hogy mennyire vonzó módon lehet fiatalok között is hirdetni Isten igéjét. Megérintett Kis János példája is, aki Orosházán volt lelkész, és ott szintén nehéz körülmények között szervezte meg az ifjúságot.
Az imádságaimra kaptam válaszul Istentől azt, hogy a teológián van a helyem. Békéscsabáról abban az időben legalább hatan indultunk a teológiára. Az évfolyamban mi, nők voltunk többségben, annyira nem volt vonzó akkor a lelkészi pálya. Mi pontosan úgy éreztük, hogy ha nincsenek férfiak, akkor nekünk kell mondani az igét és vállalni a nehézségeket.
Elmondtad, ahogy Jézusra bíztad az életedet. Hogyan magyaráznád a megtérés fogalmát?
Megtérni szerintem igazán az az ember tud, aki rájött, hogy az a helyzet, amiben ő van, nem jó. A héber szó jelentése: hátat fordítani annak, amiben eddig voltam, és elindulni az ellenkező irányba. Ez egy emberi szándékot jelent. A görög megtérés kifejezés tartalma pedig az értelem megváltozása, ez a metanoia. Ez azt jelenti, hogy másképp kezdem látni a dolgokat, mint ahogy eddig láttam. Nem elégít ki, amiről addig azt gondoltam, hogy a boldogságom múlik rajta.
Hiszem, hogy a megtérés Isten Szentlelkének a munkája is, aki mindnyájunkban ott dolgozik, és arra ösztönöz, hogy feltámadjon bennünk a vágy Isten után. Egy olyan rendezett élet után, amely véget vet annak a sokszor önpusztító életformának, amely megkörnyékez bennünket. Ennek a belátása a bűnbánat, aminek következtében nyitottá válok a feloldozás szavára, amit Jézus felkínál.
Mindenkinek egy saját története van ezzel kapcsolatban, és biztos, hogy ebben Isten nagyon sok embert mozgósít, amíg valaki Istennél találja meg az élete értelmét és célját.
Pilisen kezdtél szolgálni lelkészi munkatársként, ezután Erlangenben tölthettél egy évet ösztöndíjasként. Végül 1987-ben avattak lelkésszé. Az ekkor kezdődő tényleges lelkészi szolgálatodnak szintén több szakasza lehetett mostanáig. Lelkészi, valamint a megtéréssel kezdődő hitbeli utad miként alakult? Voltak megtorpanások, majd megerősödések a hitedben?
Az Istennel való kapcsolat valóban egy gazdag történet az ember életében. Tizenhárom éves korom előtt is hittem Istenben, de akkor egy személyes döntést hoztam, hogy azt az Úr Jézust fogadom el Uramnak, aki értem meghalt és megbocsátotta a bűneimet. A következő életszakaszomban sokan megkérdőjelezték azt, hogy helyes-e, hogy a lelkészi pályát választom nőként. Erre is csak azt tudtam elmondani, hogy engem Isten elhívott, én neki nem mondhatok nemet.
A próbatételekben csak az segített, hogy az Isten igéjéhez ragaszkodtam. Ezen keresztül naponta megélem Istennel a személyes kapcsolatot. A hitem nem egyfajta egyháziasság vagy szép örökség, hanem a levegőt jelenti számomra.
Amikor a testvérem meghalt, az egy hitpróba volt, hogy Isten segítségével hogyan lehet elfogadni ezt, felállni és tovább hirdetni az Isten szeretetét és bocsánatát. Ekkor vált világossá, hogy Isten nagyon szeret, de neki hatalma van arra, hogy úgy döntsön, amit esetleg én nem értek.
Amikor Erlangenből hazatértem, a püspököm Gyönkre helyezett segédlelkésznek Lackner Aladár esperes mellé. Rengeteg oda tartozó kis faluban mindketten minden vasárnap öt-hat istentiszteletet tartottunk, ezek legalább felét német nyelven. Ez elég kimerítő volt. Voltak, akik azt mondták, hogy ne fogadjam el ezt a helyet, fellebbezzek. De hálás voltam, hogy egy évig kint tanulhattam Németországban, és most megtehetem, hogy németül prédikáljak azoknak, akik vágynak az anyanyelvükön az igére.
Két évig voltam ott nagy szeretetben, ezután érkezett a hívás a Deák téri gyülekezetbe, amire álmomban sem számítottam. Itt aztán volt lehetőségem arra, hogy megszerezzem a doktorátusomat, tanítsak a teológián és a gyülekezetben is sokféle téren szolgálhassak.
Az evangélikus teológia újszövetségi tanszékén tanítottál, és újszövetségi témában doktoráltál. Mi alakította a teológiai érdeklődésedet?
Már gyerekkoromtól nagyon érdekelt a Biblia, ezért a teológián is a biblikus tárgyak kötötték le a figyelmemet.
Cserháti Sándor újszövetségi professzor ajánlotta fel nekem, hogy végzésem után menjek ki ösztöndíjra Németországba, és a vele való beszélgetés során alakult ki, hogy a Zsidókhoz írt levél legyen a témám. Ez Jézusról mint főpapról szól, ószövetségi kultuszi képekkel fejezve ki a megváltásunk titkát. A Zsidókhoz írt levelet nem igazán értheti a mai olvasó magyarázat nélkül.
A doktori disszertációm tehát bibliaértelmezési, hermeneutikai jellegű volt. Nagy örömöt okozott nekem, amikor hermeneutikai szemináriumokat tarthattam a teológián, és beszélgethettünk ezekről.
Az egyházunkban is az egyik legfontosabb kérdés napjainkban, hogy hogyan értjük a Bibliát. Luther azt mondta, hogy a Bibliának az a legfontosabb tanítása a „was Christum treibet”, tehát ami Krisztust hozza elénk. Ő igazán a Biblia magyarázója, tehát aki az ő személyére figyel, az biztosan nem fog tévtanokat kiolvasni a Szentírásból.
Említetted a szüleid elkötelezettségét a misszió iránt. Édesapád, Brebovszky Gyula volt a Magyarországi Evangélikus Külmissziói Egyesület tiszteletbeli elnöke. Mit jelent számodra a misszió egyházunkban és a főváros közepén, a Deák téren?
Itt vannak Budapest utcáin is azok, akik nem hallották még Jézus Krisztus örömhírét. Elég ma a munkahelyünkön vagy az iskolában keresztyénként élni, ez már elég provokáló lehet. A keresztyén ember az életével tud a legjobban misszionálni.
Sokan nagyon keveset tudnak a keresztyénségről, és csak azt próbálják értelmezni, amit a média sugall. Ha azonban a szomszéd, a barát, az ismerős lesz keresztyénné, az már sokkal vonzóbb. A személyes, lélektől lélekig terjedő, hiteles életnek van ereje a mai világunkban. Szerintem a lelkészeknél sokkal többet tehetnek a nem lelkész keresztyének, ahogy a saját családjukban követik Krisztust.
Úgy gondolom, hogy a közeljövőben nagyon sokan fognak érdeklődni Krisztus iránt, mert nagy éhséget látok a fiatalokban, és ott van a kiáltó üresség sokak életében. Ezt az űrt Jézus Krisztus tudja kitölteni. Figyeljünk arra, hogy ő felhasználhasson bennünket, és a Szentlélek eszközei lehessünk a körülöttünk lévők életében.
Mi az igazodási pontod, igéd, amihez visszatérsz a szolgálatodra, terveidre tekintettel?
Számomra meghatározó az az ige, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,7). Akinek megtapasztaltam őt, amikor fiatal koromban célt és értelmet adott az életemnek, ugyanazt tapasztalom ma is abban a helyzetben, amelyben vagyok, és a jövőre nézve is reménységem, hogy nem fog magamra hagyni.
Ha az ember elfogadja Isten vezetését az életében, megtapasztalja, hogy ő mindent jóra tud fordítani. Minden mozaikdarabka a helyére kerül, és valami egészen csodálatos remekmű születik.
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2022/2.
