Országos evangelizáció 2022

Beszámoló és felvételek a Deák téren megrendezett országos evangelizációról. A nap mottója az év igéje volt: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (Jn 6,37)

Fotók: Erdész Zoltán

A lélekmentés csodálatos szolgálata

Országos evangelizáció a Deák téri templomban

A 2022. év igéje állt az idei or­szá­gos evan­ge­li­zá­ció kö­zép­pont­já­ban ok­tó­ber 8-án Bu­da­pes­ten, a Deák téri evan­gé­li­kus temp­lom­ban. Az ige­hir­de­té­sek és a közös ének­lé­sek mel­lett sze­mé­lyes bi­zony­ság­té­te­lek for­má­já­ban is át­él­het­ték a je­len­lé­vők Is­ten­nek az ember felé ta­nú­sí­tott sze­re­te­tét, hű­sé­gét.

Az evan­ge­li­zá­ció szer­ve­zé­sén a szo­ká­sok­hoz híven ez­út­tal is egy csa­pat mun­kál­ko­dott Sze­ve­ré­nyi János or­szá­gos misszi­ói lel­kész ko­or­di­ná­lá­sá­val. A gaz­dag zenei szol­gá­lat­ról a Her­mons Ham­mond Hal­le­lu­ja cso­port éne­ke­sei és mu­zsi­ku­sai gon­dos­kod­tak. A dél­előt­ti pré­di­ká­ció üze­ne­té­ben való el­mé­lyü­lés­hez a ti­zen­egy bib­lia­kör va­la­me­lyi­két vá­laszt­hat­ták a részt­ve­vők. Győri János Sá­mu­el és tár­sai révén – ta­valy­hoz ha­son­ló­an – ez­út­tal is élő on­line köz­ve­tí­tés­ben kö­vet­het­ték a prog­ra­mot mind­azok, akik nem tud­tak sze­mé­lye­sen jelen lenni.

Az evan­ge­li­zá­ció dél­előt­ti prog­ram­ját Sze­me­rei János, a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke igei kö­szön­tő­je ve­zet­te fel, ige­hir­de­tés­sel pedig Győri Gábor Ádám szol­gált. Jézus mon­da­ta – „Aki én­hoz­zám jön, azt én nem kül­döm el” (Jn 6,37) – szé­les­re tárja a kaput, és sok kér­dést vet fel – fo­gal­ma­zott a nyu­gal­ma­zott es­pe­res. Ki­emel­te, hogy Jézus min­den­ki­nek a ren­del­ke­zé­sé­re áll, s ha Pál azt mond­ja, „min­de­nek­nek min­den­né let­tem”, akkor Jézus ezt ezer­szer in­kább el­mond­hat­ta. A Jé­zus­hoz való el­ju­tás fon­tos­sá­gá­ról szól­va be­szélt arról, hogy mit je­lent Jé­zus­ban meg­ma­rad­ni: „Ha őt meg­eszem, ő ben­nem van. Ha ő ke­nyér, akkor éltet engem. De ez igaz for­dít­va is, aho­gyan az apos­to­lok rá­mu­tat­nak: Krisz­tus­ban van az üd­vös­ség, Krisz­tus­ban lehet örök élete az em­ber­nek.”

Isten hű­sé­gé­ről, ke­gyel­mé­ről és sze­re­te­té­ről tett bi­zony­sá­got özv. Széll Bul­csú­né Győri Éva. „Egyre in­kább ész­re­ve­szem – te­kin­tett vissza éle­té­re –, hogy az Isten mi­lyen hű­sé­ge­sen mel­let­tem volt akkor is, ami­kor na­gyon nehéz idő­ket éltem, és azt gon­dol­tam, Isten nem is tö­rő­dik velem. De Isten hű­sé­ge tö­ké­le­tes és örök, soha meg nem szű­nik, ő soha el nem hagy.” El­me­sél­te azt is, ho­gyan ta­lál­ko­zott Jé­zus­sal, és ez a ta­lál­ko­zás ho­gyan hat ki az éle­té­re azóta is: „Egy­szer a sötét ud­va­ron kel­lett át­men­nem, ami­től nagy fé­le­lem fo­gott el. Akkor hir­te­len, egy pil­la­nat alatt ott volt mel­let­tem az Úr Jézus, mint az egye­dü­li, aki meg tud őriz­ni ebben a hely­zet­ben. Ha Jézus velem van, akkor nem tör­té­nik bajom.”

Szo­ron­gás­cse­re – ezt a címet adta bi­zony­ság­té­te­lé­nek Győri János Sá­mu­el, aki sze­rint szo­ron­gást nem la­zu­lás­sal, hanem csak szo­ron­gás­sal lehet fel­vál­ta­ni. A nyu­gal­ma­zott lel­kész Sik­lós Jó­zsef köl­tőt idéz­ve mu­ta­tott rá, hogy „nem lehet meg­sza­ba­dul­ni a bűnös po­hár­tól az áldás kely­he nél­kül”. Jézus arra bá­to­rít min­ket, ve­gyük fel az ő igá­ját, ta­nul­juk meg tőle, hogy sze­líd és alá­za­tos szívű, és akkor nyu­gal­mat ta­lá­lunk a lel­künk­nek (vö. Mt 11,29). Ha így te­szünk, akkor már nem a min­den­na­pi ne­héz­sé­gek miatt nyug­ta­lan­ko­dunk, hanem a misszió tölti ki a gon­do­la­ta­in­kat. „Jézus igája páros iga, ha fel­vesszük, ő is ott van mel­let­tünk. Így szo­ron­gat min­ket a lé­lek­men­tés cso­dá­la­tos szo­rí­tá­sa” – mond­ta Győri János Sá­mu­el.

„Én pedig fel­tá­masz­tom őt…” – ol­vas­hat­ták a je­len­lé­vők a ki­ve­tí­tőn is a János evan­gé­li­u­má­ból (6,39–40) idé­zett részt, amely Győri Gábor Dávid pré­di­ká­ci­ó­já­nak alap­já­ul szol­gált. A pest­szent­lő­rin­ci evan­gé­li­kus ok­ta­tá­si in­téz­mény is­ko­la­lel­ké­sze az al­ka­lom zá­rá­sa­ként arról szólt, hogy ugyan a tö­meg­mé­dia azt su­gá­roz­za fe­lénk, el va­gyunk vesz­ve, a vég­től való fé­le­lem azon­ban csap­da, mert a véget egyi­künk sem ke­rül­he­ti el. Az ige­hir­de­tő hang­sú­lyoz­ta: „Ennek az el­lent­mon­dás­nak a fel­ol­dá­sá­hoz né­ző­pont­vál­tás­ra van szük­sé­günk, mi­sze­rint a vég nem vég­le­ges el­mú­lás, hanem meg­ér­ke­zés a célba. Jé­zus­ra kell te­kin­te­nünk, aki nem ret­te­gett a ha­lál­tól, nem me­ne­kült a halál ár­nyé­ká­tól, hanem egye­ne­sen szem­be­né­zett vele, és az örök haza felé tar­tott.”

Bal­czó Má­tyás

Evangélikus élet

Bevezető énekek és Szemerei János püspök köszöntője:

 Győri Gábor Ádám délelőtti igeszolgálata:

 Széll Bulcsúné Győri Éva tanúságtétele:

Délutáni igehirdetés, Győri Gábor Dávid: