Sokszor tudósított már az evangélikus sajtó a cigányok között végzett misszióról.
Közel tizenöt esztendeje tudatosabban, szervezettebben lépett feléjük egyházunk is.

Néhány gyülekezetünk megmozdult, nyitottabbá vált, de a többség úgy érzi, hogy ez a munkaág nem neki való. Pedig aki részt vett a második alkalommal megrendezett protestáns cigánymissziós konferencián Budafokon, a baptista gyülekezetben február 4-én, átélhette az ébredés erejét, szépségét.

Öt felekezetből (református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista) közel négyszázan dicsőítették mindannyiunk Atyját. A szolgálattevők többsége is cigány származású, a nap igehirdetője pedig a beás cigány dr. Csonka Arnold egyetemi docens volt. A bizonyságtételek életváltozásról, szabadulásról, gyógyulásról szóltak. „Jézus a király” – énekelték sokan szívből-lélekből.

A találkozót a protestáns egyházak cigánymissziós vezetői és a Cigány Módszertani és Kutatóközpont szervezte.

Szeverényi János

Evangélikus Élet, 2017. február