Nyomtatás

Beszélgetés Bogdányi Gábor fizikus-informatikussal, az evangélikus egyház internet munkacsoportjának vezetőjével a világháló áldásairól és veszélyeiről

 

Mi az első élménye az internettel kapcsolatban?

1990-ben tudományos kutatóként dolgoztam Németországban. Akkor még csak kutatóknak volt elérhető az internet. Nem voltak honlapok, csak ímélezni lehetett. A külföldön élő kutatóknak volt egy levelezőlistája, s az 1990. őszi taxissztrájkról olyan pontos információkat kaptunk, mintha ott lettünk volna. Fizikus évfolyamtársaim zöme kint dolgozott; velük is ímélben tartottam a kapcsolatot. Akkor ebből a mai internetes világból még semmi sem látszott, csak egy hatékony kommunikációs eszköz, amely gyors és ingyenes.

Hogy emlékszik vissza egyház és internet „első közös lépéseire”?

1996 nyarán, Váralján volt az első Szélrózsa. Erre készült el önkéntes munkával, néhány lelkes fiatallal az egyház első honlapja. Ekkor még vidéken nem volt internet, így a honlapot letöltöttük egy számítógépre, és Szebik püspök úr autóján szállítottuk le. Még laptop sem volt természetesen, egy asztali gépet cipeltünk le. A hivatalos honlap 1997-ben indult el, 1998-ban tudtunk a Teológián elhelyezni egy önálló szervert. Az első fontos szolgáltatásunk a Fraternet volt. Az első és egyetlen levelezőlista a lelkészeknek szólt. Ők euforikus örömmel vették birtokba. Úgy fogalmaztak: „Egészen különleges, hogy úgy beszélgethetünk egymással az ország minden sarkából, mintha együtt kávéznánk vagy söröznénk.” Körülbelül ötvenen voltak az első Fraternet-felhasználó lelkészek.

Volt-e ellenállás, hogy – kicsit eltúlozva – ez „az ördögtől való”, és többet árt, mint használ?

Többen olvasták a Fraternetet, mint ahányan írták. Többek között olvasták a püspöki hivatalban is, ahol az egyik püspök utasítására kinyomtatva archiválták az összes levelet. Sőt előfordult, hogy egy-egy lelkészt behívott a püspök a különvéleménye miatt. Mindez ma már másképpen van. Két gondolat kapcsolódik még ehhez: ma sokkal nagyobb a véleménynyilvánítási szabadság. Másrészt, aki interneten posztol, az megtanulta, hogy bármilyen kicsi, zárt közösségnek írt levele is könnyen továbbmegy nagyobb körnek. Ezért mindig úgy kell fogalmazni, hogy az mindenki előtt vállalható legyen. Már akkor elkészült egy máig használatban lévő illemkódex az internet használatához (https://mailadmin.lutheran.hu/illik.html). Fontos lenne ezt ma is szem előtt tartani…

Biztos sok története van, amely bizonyítja: az egyház szolgálatát tekintve milyen hasznos ez a vívmány.

Rengeteg van, ezek közül most kettőt említenék. 2001-ben kerültünk lelkész feleségemmel Felpécre ifjú házasokként, ahol küszöbön állt a templomfelújítás. Tudtuk, hogy minden kicsi falunak rengeteg elszármazottja van itthon és külföldön, akiket külön-külön nem tudunk megszólítani, de a magyarul és angolul elkészült honlap a világ minden táján élőkhöz eljutott. Ők is keresték a kapcsolatot a gyökereikkel, ezért Magyarországról és a tengerentúlról számos adomány érkezett a felújításra. A másik: 2004-ben készítettük el az Online Hittant (Evangélikus Egyszeregy: egyszeregy.hu), amelyhez állami támogatást kaptunk. Fabiny Tamás akkori teológiai tanár szakmai vezetésével egy lelkészi munkacsoport írta a szövegeket. Az volt a cél, hogy a templomba kevésbé járókat meg tudjuk szólítani, röviden és velősen írva mindarról, ami a templommal, hitélettel kapcsolatban felmerülhet. A legviccesebb példa a kátéban talán ez: „Mennyivel tartozom, lelkész úr?” Ezt az anyagot széles körben használják a konfirmációs oktatásban a mai napig. Büszkék lehetünk rá, hogy az online hittant bemutattuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának, akik, látva a praktikus anyagot, tervbe vették, hogy ők is készítenek hasonlót.

Manapság a lelkészek az istentiszteleti rendet, a kóruspróbát, a templomkert-takarításra való toborzást is a Facebookon hirdetik meg. Hasznos-e, hogy a közösségi médiát felhasználva mozgósít egy lelkész, vagy ez is az elszemélytelenedés felé visz?

Az elmúlt harminc évben az egyház szerepe a társadalomban jelentősen átalakult, és nemcsak az internet, hanem sokkal inkább a szekularizáció és a fogyasztói társadalom hatására. Az egyház egy lett a szabadidős programok szervezői közül, s csak egy szűk, elkötelezett réteget tud megszólítani. A célcsoportot is a közösségi médián keresztül éri el, mert ezen lóg mindenki éjjel-nappal. Paradoxon, hogy mégsem jut el minden információ mindenkihez, mert a Facebook önkényesen válogat. Mindenhonnan csak egy kicsit enged be a felhasználóknak. Ki vagyunk tehát szolgáltatva a nagy kék hálózatnak. A korosztályokat tekintve ma már gyakorlatilag mindenki az okostelefonját bújja. A fiatalok az anyatejjel szívják magukba, de az idősek is elsajátították az alapokat. Ők sokszor az utolsó virágcsokrot is lájkolják, legyen az akár egy vadidegen bejegyzése…

Vajon Jézus használna közösségi médiát? És Luther Márton?

Személy szerint Jézusban nem vagyok biztos, hogy használná. Neki a korabeli kommunikációs eszközök hatására is sikerült akkora tömeget mozgósítania, hogy menekülnie kellett előlük, mert túl sokan követték mindenhova. Jézusnak nem az volt a kihívás, hogy mindenkihez eljusson az üzenet – arra ott voltak a tanítványai –, ő inkább abban a szűk körben mutatott példát, mutatta meg, hogy kicsoda az Úristen. Luther? Nos, abban viszont biztos vagyok, hogy ő használta volna. A reformátor idejében ugyanis a nyomdai kapacitás nem bírta a hatalmas érdeklődést, amely a 95 tétel után kísérte a műveit. Luther humora és szókimondása is megállná a helyét a mai közösségi médiában.

Hova lehet fejlődni még? Van-e, ami esetleg Önt is meglepte, hogy az egyház, egy gyülekezet hogyan tudja még jobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket?

A ’90-es évek második felében benne voltam az európai szintű együttműködésben, 1999-ben Budapesten, a Teológián tartottuk az Európai Keresztény Internetkonferenciát. Ott sok külföldi kérdés, felvetés, elképzelés elhangzott. Akkoriban az kavarta a legnagyobb port, hogy van-e online istentisztelet, online gyónás. Lehet-e a szentségeket online kiszolgáltatni? Mára talán már mindenkiben letisztult, hogy ez így nem működik…

Lelkésznő a felesége – nyilván sokat beszélgetnek az internet áldásairól és ártalmairól. Ő szerencsés, hiszen házi informatikusa van. Milyen helyet foglal el az életükben az internet?

Marcsi (Bogdányi Mária – a szerk.) egyetemi lelkész Győrben. Kiderült, hogy az egyetemistákat kizárólag a Facebookon lehet megszólítani. Előtte egyikünk sem használta, Marcsinak ezért kellett regisztrálnia a közösségi oldalra. Ám így sem könnyű, mert az evangélikus hallgatóknak küldött eseményeket a túlnyomó többség szégyelli a barátai előtt, és nem osztja meg az ismerőseivel. Pedig csak úgy menne tovább az információ. A másik tapasztalatunk, hogy az utóbbi öt évben oly mértékben visszavonultak a fiatalok (ki sem lehet robbantani őket a szobájukból, csak nyomkodják a telefont), hogy az egyetemen sok világi közösségi lehetőséget is meg kellett szüntetni. Az egyetemi lelkész tere végképp beszűkült.

Négy gyermekük milyen szabályok szerint internetezhet otthon?

Korlátok nélkül nincs nevelés. Ez különösen igaz a még nem felnőtt tizenéves korosztályra, akiket a közösségi média csillogása meghódít és magával ragad. Érzik ők is, hogy ez hamis kép a világról, de nem tudnak ellenállni. Azzal segítünk nekik, ha idejüknek csak egy részében használhatják a világhálót. Ez nálunk iskolaidőben, munkanapon napi három órát jelent. Este, tanulás után. Kemény harcok vannak, mert mindig kiderül, hogy mi az a fontos házi feladat, ami nem fér bele abba az időbe. Fontos, hogy mi, szülők is képben legyünk, hogy mit használnak a gyermekeink, milyen játékokat játszanak, milyen zenéket hallgatnak. Ezek nekünk ugyan nagyon idegenek lehetnek, de csak úgy tudunk beszélgetni velük, ha ismerjük a tartalmakat.

Mit gondol az internetes lelkigondozásról?

Az internet hőskorában, a ’90-es években ez slágertéma volt. Mindenki erre kereste a lehetőséget. Az evangélikus honlapon a mai napig megvan erre a lehetőség, hogy bárki kérdezzen az ott elérhető lelkészektől. Manapság a lelkészi hivatalokba egyre kevesebben kopognak be lelki beszélgetésért, jó tanácsért. Viszont a világban megvannak azok a helyek, ahol szükség van a szolgálatunkra. Marcsi az egyetemen mentálhigiénés lelkigondozóként nagyon sok fiatalt elér, akik nem mint lelkészhez mennek hozzá. Általában családi, kapcsolati problémával jelentkeznek. Róluk az derül ki, hogy senkivel sem tudják megbeszélni az életük legfontosabb kérdéseit. Itt nagyon sokat jelent, hogy van egy lelkész, aki lelkigondozóként útbaigazítást ad nekik. Épp most jelzett vissza egy fiú, akinek pániktünetei voltak, hogy a közös munka hatására fél év után minden tünete megszűnt.

Születhet-e hit, megtérés egy internetes bejegyzés, egy Messenger-üzenet hatására?

Minden lehetséges, hiszen a feleségemet is ímélen, interneten keresztül ismertem meg. Németországi ösztöndíjon volt, és írt egy ímélt a webmesternek (nekem), hogy vegye fel a Fraternetre. Majd elkezdődött egy beszélgetés, aminek egy év múlva házasság lett a vége. Immár tizenkilenc éve vagyunk házasok, és négy gyerekünk született. Sok minden elindulhat tehát bárkiben, ha megszólítja egy üzenet.

 

Stifner-Kőháti Dorottya

Híd, 2019/3.