Nyomtatás

Bizonyságtételek a Váci Fegyház bibliakörének tagjaitól és beszélgetés Csuka Tamásnéval, a börtön lelkészével

 

„1994-ben a börtön varrodájában találkoztam egy emberrel, aki nem szégyellte felvállalni az Istenről való bizonyságtételt. A napi cigarettaadagom szívása közben megütötte a fülem, amikor arról beszélt, hogy hisz az Atyában és az Úr Jézusban. A többiek elmentek, de engem ez a gondolat megragadott. Addig soha nem érintett meg, pedig többször hallottam az evangéliumot. Akkor Isten kegyelme volt ez a szomjúság. Meghallottam, hogy ha akarom, Isten ad nekem új szívet, új gondolkodásmódot. A múltam nem tudom megváltoztatni, ami történt, azzal én nem tudok mit kezdeni. De Isten ezt meg tudja tenni. Ha egy magamfajta bűnösnek le tudta „radírozni” a szívét, akkor ezt megteszi bárkivel. 1994 óta élek hitben. Tizennyolc év nagyon hosszú idő a rácsok mögött. Isten tartja velünk a közösséget, ez az Ő érdeme. Arról teszek bizonyságot, hogy Ő mindig felemelt, mert szeret. Nagy kegyelem, hogy olyan húsvétjaim lehetnek bent, ami nem nyuszikról szól, hanem a Megfeszítettről. Dicsérem Istent, hogy itt él bennem!”

„1997-ben én is a börtönben tértem meg. 2003-ban szabadultam. Először hazamentem a szüleimhez, testvéreimhez, és nem fogadtak el. Féltek, hogy ugyanolyan leszek, mint régen. Amikor azt látták, hogy nem olyan vagyok, akkor pedig azt mondták, hogy megbolondultam a börtönben. Isten Kiskunmajsára vezetett, a menedékvárosba. Ott beilleszkedtem a gyülekezetbe, megismerkedtem a feleségemmel. Azóta az Úr megajándékozott három szép gyermekkel. Sikerült egy kis házat vennünk, lett munkahelyem. Hálás vagyok azért is, hogy visszajárhatok a börtönbe bizonyságot tenni.”

„A börtönben nagyon rám nehezedtek a bűneim, és a cella magányában szólítottam meg az Urat. Kértem, hogy jöjjön az életembe, változtasson meg engem. Akkor még nem is tudtam, hogy ez volt a megtérő imám. Öt éve az Úrral járok, és Ő megtartott. Vallásos családban nőttem fel, szüleimmel jártunk templomba, de semmi nem érintett meg abból, amit ott hallottam. Magam nem fogyasztottam a kábítószert, csak pénzkeresetre használtam. A barátaim közül, akik hozzám hasonló módon éltek, hárman már meghaltak, ketten pedig tolószékbe kerültek. Hálát adok, hogy bekerültem a börtönbe, mert itt ismertem meg az Urat.”

„A börtönben tanultam meg, hogy milyen rácsok között szabadon élni. Amikor bekerültem, egyedül voltam a cellában. Nem tudtam kihez fordulni. Találtam egy keresztyén könyvet, ami arról szólt, hogy engedjem átmenni a fejembe, majd onnan a szívembe Isten igéjét. Aztán egy traktátusban pedig azt olvastam, hogy ha süllyed a hajó, van mentőcsónak, ez pedig az Úr Jézus Krisztus. Aznap éjjel odafordultam Hozzá, és akkor történt meg a csoda: letehettem a bűneimet. Nekem ez a legnagyobb gazdagság, hogy behívhattam Jézust a szívembe.”

 

Csuka Tamásnét, a váci börtön lelkészét kérdezem: Van egy titokzatos mondat a Bibliában, hogy Jézus a halála után a börtönben lévő lelkeknek prédikált. Ez halálának és feltámadásának misztériumához tartozik. Hogyan látja ennek üzenetét?

Naponta megtapasztalom, hogy az élő Jézus odaszáll közénk a poklokra, mert egy ilyen túlzsúfolt kényszerhelyen, a sok nyomorúság közepette Isten Lelke előtt nincsenek rácsok. Lélekben szabadok lehetnek azok is, akik évekre be vannak zárva. Ez a csoda tart engem most már évtizedek óta itt. Látom, ahogyan Isten össze tud törni embereket, meg tudja állítani őket. Azt tapasztalom, hogy valóban van „poklokra szállása” az Istennek, hogy a legsúlyosabb bűnökben lévőkért is eljön. Ezért áldjuk őt együtt egy-egy istentiszteleten, amikor százan-százhúszan is együtt énekelünk. Nem azt nézzük, ki milyen mélyről jött, hanem hogy milyen magasságokba emelte őt az Úr. A jó hír vivői szeretnénk lenni! Bentről a fogvatartottak is telefonálnak haza, írnak levelet, Bibliát küldenek az otthoniaknak, hogy térjenek meg ők is, és hogy majd együtt járjanak templomba szabadulásuk után. Hoznak egy jó döntést a sok rossz után, és ennek minden jó következménye utoléri őket majd kint az életben: munka, gyülekezet, család. Szívesen hívom vissza bizonyságot tenni azokat, akik már kint vannak és megállják a helyüket, hogy lássák a bent lévők, hogy kint is meg lehet maradni a hitben.

Hogy néz ki egy feltámadási öröm-istentisztelet a börtönben?

Majdnem minden istentiszteletünk ugyanúgy néz ki. Szombat és vasárnap délután 2-től 5-ig vagyunk együtt. Egy óráig dicsőítjük az Urat. Nem sietünk, mint a kinti gyülekezetekben, mert elmegy a vonat, vagy elfő a húsleves, hanem húsz-huszonöt dicséretet is elénekelünk. Nagyon szeretjük ezeket, sokat maga a kántorunk írt. Mind evangéliumi, vidám, megtérésre, bűnbánatra hívó ének. Utána egy óráig Bibliát magyarázunk, hol én, hol a megtért rabok bizonyságot tesznek. Az utolsó félórában pedig imaközösség van, amikor sokan megszólalnak. Jó tudni, hogy odakint is, akik hallottak rólunk, sokan imádkoznak értünk.

A feltámadásnak nem lehet nagyobb bizonyítéka, mint hogy az élő Úrral találkoznak itt emberek. Jézust sem tartotta fogva a halál, és miatta mi is átmehetünk a halálból az életbe. Hogy élik át ezt a rabok?

Lefordítják a saját nyelvükre, saját életükre: eddig halálban, kárhozatban éltem, de meghalt a régi énem, új életre támadhatok fel Krisztusban, és ebben az új életben új örömök, új gondolatok, új indulatok vannak. A kántorunk szokta mondani, hogy Krisztus a belső világomat, a gondolataimat, az indulataimat változtatta meg. Erőlködhetek, leszokhatok káros dolgokról, igyekezhetek jó ember lenni a magam erejéből, de ami belül van, azt egyedül Isten tudja megváltoztatni. Áldott az Úr, hogy ezt megteszi, és ha megtérünk, akkor vezet tovább a megszentelődés útján egészen a dicsőséges célig!

 

Győri Gábor Dávid

Híd, 2012/3.