Találkozás Török Máté énekessel, dalszerzővel, a Misztrál együttes alapító tagjával

Több mint húsz éve Török Máté és zenésztársai létrehozták a Misztrál együttest, amely a maga nemében páratlan. Énekelt verseik nem egy szűk réteghez érnek el, nyári fesztiváljaik kiemelkedőek már-már „fesztiválországgá” vált hazánk kulturális kínálatában. Mindebben Isten adta talentumukat kamatoztatva, rengeteg munkájuk, zenei képzettségük, irodalomismeretük és -szeretetük, és persze szívük-lelkük van benne. Eljutottak ez idő alatt a Kárpát-medence szinte minden tájára, a világ számos országába, de felsorolhatatlan az iskolai rendhagyó irodalomóráik sokasága is. A vers, ahogyan ők átnyújtják, méltó módon, feledhetetlen művészi élmény. Nincs kétség: elhivatottak.

 

Vissza tud emlékezni, hogy a „hivatás” szót mikor hozta először összefüggésbe a saját életével? Szüleit követve (édesanyja közgazdász-matematikus, édesapja gépészmérnök, tanár – a szerk.) szintén matematikusként indult a pályája… Nagyon más világ, mint amelyben évtizedek óta jár: a dallamok, a versek, az igényes irodalom, az előadó-művészet, egyáltalán, a magas presztízsű művészet világa…

A hivatás szó nekem a papsággal függött össze fiatalkoromban. A szüleim tanárok voltak – ma már nyugdíjasok –, a nyarakat mindig együtt tölthettük. Abba a hivatásba, amelyben egy orvos, egy pap, egy zenész dolgozik, talán mi nem láttunk annyira bele. Ők a szakmai hivatásukat az iskolai környezetben élték meg, nem igazán hozták haza. Tehát a hivatás fogalmával leginkább az egyházon belül ismerkedtem meg. Kamaszként egyre erősebben éreztem, hogy ez több, mint a munka, a szakma. Hogy mikor is ért össze a hivatás a saját muzsikus létemmel, gondolatvilágommal? Ezen eddig nem gondolkoztam… Valószínűleg mindig is így volt, csak ki kellett forrnia, meg kellett érnie. Tanulnom kellett hozzá, és nagyon sokat figyelni, hallgatni másokat, és csendben lenni. És önmagamat egyre jobban megismerni. Azt hiszem, most már elmondhatom, hogy ez a hivatásom, amit csinálok. Igyekszem a zenében és másutt is olyat tenni, ami valamit létrehoz. Én így érzem jól magam.

A matematika oktatása lehetett volna egy szakmai út, ahol már megvoltak a kitaposott utak. De a zene elég korán „beütött”. Általános iskola első osztályától csellózni tanultam tizennégy évet át. De pont a családi indíttatás miatt ebből reálgimnázium és ELTE-TTK matematika szak lett első körben.

Megbánta ezt a – visszatekintve talán – kisebb kitérőt?

Egyáltalán nem! Igaz, az egyetemen már tudtam, hogy nem azt fogom csinálni, de ha már elkezdtem, befejeztem. S ez a tudás rengeteget kamatozik az életemben. A reál gondolkodásmód segít az előre gondolkozásban. Ez a művészvilágban nagyon hasznosnak bizonyult. Egy-egy lemez elkészítésekor, egy fesztivál szervezésekor, az együttes menedzsmentjében… Sőt, talán meglepő lesz, de sok dalt pont a vizsgaidőszakokban „írtam”. Az agy is máshogy működik, ha van valamifajta leterheltsége. A feszített tempó jót tesz az alkotásnak… Negyvenéves fejjel persze lehet, hogy nem matek szakot végeznék már, hanem inkább zenei irányban indulnék el, de egyáltalán nem bántam meg.

Ha a kiindulóponthoz visszatérünk, és a hivatás (többé-kevésbé) = papság, akkor bizonyára volt egy olyan pap, aki nagy hatást gyakorolt a fiatal Török Mátéra. Arra, hogy szintén a papi pályát válassza, nem gondolt?

Igen, volt olyan pap fiatal(abb) koromban is, aki nagy hatást gyakorolt rám: Peisch Ferenc atyának sokat köszönhetek, aki egy szalézi szerzetes volt, és erős közösséget és embert építő személyisége nagyon megragadott engem mint kamasz fiatalt. Megismerkedésünktől haláláig nagy hatással volt rám, s hálás vagyok azért is, hogy a Ritával történt házasságkötésünkkor is az oltárnál szolgált… Hálás vagyok azért is, hogy azóta is több olyan atyát rendelt mellénk a Jóisten, akitől sokat tanulhatunk úgy, hogy közben barátunknak is mondhatjuk. A papi pályára való lépéshez nem hallottam meghívást, azt hiszem, más feladatot kaptam.

Több mint két évtizede a Misztrál együttessel, 2017-es Napforduló című albuma óta pedig szólistaként is a verséneklés a hivatása, az élete. Mikor tudatosodott, hogy „ez” lett az? Datálja-e valamikortól?

Nem, ez egy folyamat volt. De ez is köthető Ferenc atyához! A prédikációiban számos alkalommal hozott verseket, és úgy talált meg engem Mécs László Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld című verse. Az óbudai Árpád Gimnáziumban, ahová jártam, egy szavalóversenyre megtanultam, énekelve. Ez volt életem első megzenésített verse! Az első élmény… bár régóta csellóztam akkor már, de a vers, a gitár és az éneklés akkor forrt össze bennem.

Dallamokat ír, nem szövegeket… Miért? A mondanivalóját a zenével mondja el, de érződik, most is, ahogy beszélgetünk, hogy milyen mély érzések foglalkoztatják.

Korábban írtam néhány dalszöveget, de mostanában már nem, mert nagyon jó költőink vannak, akik a bennem is megszólaló gondolatokat sokkal jobban megfogalmazzák. Ha megtalál egy vers, nem biztos, hogy azonnal hozzákezdek megénekelni – de néha jön hozzá rögtön a dallam is.

Mi foglalkoztatja most?

Hála Istennek, sok feladat előtt állok s állunk a Misztrállal közösen. A Misztrállal visszatérünk, egyelőre egy lemez erejéig, a nagy klasszikusokhoz. Egy Ady-Radnóti-József Attila válogatásra készülünk. Elindul továbbá két könyvvel és dupla CD-vel megjelenő kiadvány elkészítése is, amelyek a Magyar Pálos Rendhez kapcsolódnak. Az egyik egy pálos rendtörténeti műsor, amelyet Sudár Annamáriával, Oberfrank Pállal és Eperjes Károllyal készítettünk el bő tíz évvel ezelőtt, és az Asperges me címet viseli. A másik könyvben is két CD-t adunk közre, amelyek közül az egyiken pálos költők verseit fogjuk énekelni számos más együttes és szólista közreműködésével, míg a másik lemezen a pécsi pálos kórus fog pálos gregorián dallamokat énekelni. Idei terv még a 2018-ban tartott húszéves Misztrál-koncert zenei anyagának lemezre tétele is, amely koncerten a hetventagú Csíkszerda kórussal énekeltünk el tizenhét Misztrál-dalt Vedres Csaba zeneszerző átiratainak segítségével.

Harmóniában van a hivatásával? Mindig tudja, hogy „mi a dolga”? Nincs kétség, megbicsaklás, elfáradás, kiégés…?

Ez jó kérdés! Az embert elérheti egy váratlan helyzet, egy krízis, amikor meginog abban, hogy biztosan azt kell-e csinálnia, amit tesz. Ezt gyakran látom, tapasztalom magam körül is. Én is éreztem már ilyet, igen. De ez szerintem teljesen normális dolog. A hivatás sem más, mint a házasság vagy egy közös alkotói folyamat, nem lehet állandóan boldogságban, alkotásban lenni. Ha megfogalmazódnak az emberben a fenti kérdések, akkor vagy a külső közösség behatása és reakciói térítik vissza, vagy önmaga jut túl a krízisen. De azt is el tudom fogadni, ha valaki az élete egy pontján úgy érzi, hogy onnantól valami mást kell csinálnia.

Önnél volt ilyen?

Hála Istennek, nagy, visszafordíthatatlan mélypontom eddig nem volt. Előfordult, hogy hónapokig nem írtam dalt. Erőltetni nincs értelme – az ilyen helyzeteket meg kell tanulni kezelni. Ilyenkor csinálok valami mást, mondjuk gyertyatartót faragok… Valamit, amiből valami lesz. A gyermekeink (9, 7 és 2,5) is túllendítenek az ilyen megtorpanásokon. Ettől függetlenül hiszem, hogy állandó változásban vagyunk mindannyian. Kellő ráhagyatkozással és odafigyeléssel olykor az elengedést kell választani. Vannak tulajdonságaink, amelyektől tudni kell elszakadni, hogy újak jöjjenek helyükre, amelyek segítenek az utunkon.

Hogy mit ad a húszéves Misztrál nekünk, a művészet élvezőinek, arról talán nem is kell beszélnem. De mit ad Önöknek, a tagoknak?

A Misztrálban olyan erő és egymásra találás van, amely nagyon különböző emberekből kihozott valami olyan egységet, ami „emberi létrehozással” nem működik. És pontosan ez az erő és energia az, amit mindenki észrevesz, bár nem tud megmagyarázni. Mi sem tudjuk megmagyarázni, de érezzük, érzem a felelősségét.

STIFNER-KŐHÁTI DOROTTYA

Híd magazin, 2019. I. szám

A magazin megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Fotó: Szöllősi Mátyás, Benedek Zsolt, Szeidl Mariann