Nyomtatás

A megbocsátásról (cikk)

Missziói konzultációt tartottunk március 23-án egyházunk missziós munkaági vezetőinek, az egyházmegyei felelősöknek és az Evangelizációs és Missziói Bizottság tagjainak a piliscsabai Béthel Missziói Otthonban.

Szálak összekötése

A kezdő áhítatot Gáncs Péter püspök, a bizottság elnöke tartotta, érintve a világban lévő kríziseket, mint a háború, a gazdasági válság, járványok, keresztyénüldözés, földrengések. Idézte a Jelenések könyve hatodik fejezetét.

Előadást tartott Győri János Sámuel, aki nyugdíjas lelkészként – a tőle megszokott kreativitással és lendülettel –, a szentendrei evangélikus gyülekezetben és a hozzá tartozó szórványokban szolgál Horváth-Hegyi Olivér lelkésszel együtt. Itt, és a többi beszámolóban is előkerültek az elmúlt két pandémiás év jó és rossz tapasztalatai. Előadása olvasható a Híd magazin 2022/2. számában, Formatált plántálás címmel.

Meghallgattuk a női, férfi-, cigány-, alkoholbeteg-mentő-, zsidó-, repülőtéri, média-, vak- és felvidéki missziók jelentéseit. Állandó résztvevője a találkozónak a börtönlelkészek kis csapata, az Evangélikus Külmissziói Egyesület és a Magyar Testvéri Börtöntársaság is. A munkaági beszámolók olvashatók az Evangélikus Missziói Központ honlapján.

A beszélgetésekben hangsúly került a szálak összekötésére, az együttműködésre a gyülekezetek és a munkaágak között. Szó esett az előttünk álló nagyobb rendezvényekről is, mint a Szélrózsa, az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója (EPOT). Örömmel néztük meg a nyáron átadásra kerülő piliscsabai templomot.

A tartalmas, jó atmoszférájú találkozót Szemerei János püspök áhítata zárta.

 

Szeverényi János

 

IMG_2253.jpg IMG_2254.jpg IMG_2255.jpg

IMG_2259.jpg IMG_2265.JPG