Gondolatok a március 25–29. között, a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban tartott alkoholbeteg-mentő gyógyító hétről.

 

Alkoholbeteg-mentő konferencia Piliscsabán

„Apám háromévesen végigvitt a település kocsmáiban. Feltett a pultra, és táncdalokat kellett énekelnem. Rengeteg csokit kaptam jutalmul.” „Négyen voltunk ivócimborák, már csak én élek.”

„Éveken át nem ittam. Kiskorú lányomat többen megerőszakolták. A rendőrség nem állt mellé. Azóta újra ittam az elmúlt hónapokban.” „Fizetésemet eldorbézoltam, hotelszobát vettem ki. Folyamatosan ittam. Nem is tudom, hogy kerültem a negyven kilométerre fekvő városba. Ott itattak a cigányok, és kivittek egy tanyára. Tizenegy napot tartottak fogva. A tőlük kapott bort titokban földre öntögettem egy idő múlva. Hajnalban átvetettem magam a kerítésen és futottam a városban lévő templomig. Az egyik ajtó nyitva volt, ott bújtam el.” „Nem akarok olyan lenni, mint az apám. Ígérgetett, de mindig becsapott. Az alkohol nagyobb volt nála. Az alkohol mindent visz.”

A március 25–29. között, a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban tartott alkoholbeteg-mentő gyógyító héten elhangzott gondolatokból idéztem. Valaki felolvasta ezt a szívszorító verset is:

Apám elitta mindenét,
feleségét, hat gyerekét,
tagsági könyvét, bútorát,
elitta halotti torát,
csöpp húgom elől a tejet,
fogunk közül a kenyeret,
s filléres, rossz játékaink
eladta és elitta mind,
és ételéből nem hagyott
soha egy szíves falatot,
csak mustot adott eleget,
s amikor nyögtünk, nevetett,
röhögött, könnye is kijött
és csúfolt és úgy röhögött,
és aztán elment és ivott,
hazatántorgott, ordított,
anyámba rúgott. Mindenét
elitta, egész életét
elitta: szívét és agyát,
tenyerét, emberi szavát –
és végül semmi sem maradt
belőle. Elpusztult. Kihalt.

(Ratkó József: Apám – részlet)

 

Érthető és jogos a drogvilág ördögi rendszerét felügyelni, kordában tartani és a termesztőket, terjesztőket büntetni. De a nikotin- és az alkoholfogyasztás, amely óriási adóbevétellel jár, nem kap ilyen kiemelt figyelmet. Pedig ezek is szenvedélybetegséget okozó, pénztárcát, egészséget, családot, gyülekezetet, hitet, nemzetet veszélyeztető és sok esetben tönkretevő eszközök.

Kis lépések történtek ugyan: a cigararettásdobozokon riasztó mondatok szerepelnek, dohányt csak külön üzletekben lehet vásárolni, és tizennyolc éves kor alattiakat nem szolgálnak ki. Korlátozták a dohányzásra kijelölt helyeket is.

Az alkohol sok száz fajtájával az emberek folyamatosan találkoznak az üzletekben. Kultúránk része az ivás. A Kárpát-medence némely területén vizespohárral isszák a pálinkát. A mértéktartó, egy-két pohárral való fogyasztással az esetek többségében nincs baj. Lelkes atyafiak szívesen idézgetnek ezt megerősítendő a Szentírásból is egyes igehelyeket.

Egyházunkban évtizedek óta működik az iszákosmentő misszió. Néhány éve alkoholbeteg-mentő missziónak nevezzük ezt a szolgálatot. Nagyszerű, elkötelezett elődök munkálkodtak az elmúlt időkben. Csak néhány név: dr. Szalay Károly, Klucsik János, dr. Sárkány Angyal, Selmeczi Lajos, Erdélyi Zoltán. Örülünk, hogy a szolgálat nem szűnt meg, sőt az elmúlt években újabb munkatársak kapcsolódtak be a misszióba.

A szarvasi Középhalmi Misszióban évente három gyógyító hetet tartanak. Idén a tavaszi konferenciát az Evangélikus Missziói Központtal együttműködve, Piliscsabán tartottuk. Láng Emese, Láng Kitti, Péter Attila, Lupták György mellett bekapcsolódott a szolgálatba dr. Csáky Tünde, dr. Koch Béla, Túri Krisztina, Kósa Gergely, Duszka József, Németh Mihály. Munkakapcsolatban vagyunk a dömösi református iszákosmentő misszióval. Őket Csere Gábor képviselte. Összesen huszonheten voltunk. Előadók és alkoholbetegek együtt gyógyultunk Isten jelenlétében, igét, bizonyságtételeket, orvosi előadásokat hallgatva.

Az egyik előadásban elhangzott, hogy szemzés előtt bizonyos magvakat három éven át pincében tartanak, amíg megérnek az oltásra. Erre az egyik résztvevő felkiáltott: „Nem akarok még három évet rohadni!” Milyen reménykeltő kiáltás ez! Hallottuk ott a piliscsabai hegyen újra a Megváltó kérdését: „Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5,6)

 Az egyik testvér beszámolt arról, hogy hosszú évtizedek sok nyomorúsága után visszakapta az apját. Ez minden imának, konferenciának, szolgálatnak a célja: hogy visszakapjuk, ha lehet testi apánkat és mennyei Atyánkat. „…aki énhozzám jön, én azt nem küldöm el...” (Jn 6, 37)

Szeverényi János

Evangélikus Élet, 2019. április 21–28.