Nyomtatás

Országos evangélizáció a Deák téren 20132015. október 10-én hagyományosan lezajlott az országos evangelizáció a Deák téren. A nap kérdése ez volt: „Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?" 

Énekes és szóban elhangzó bizonyságtételek, jelnyelvi dicsőítő ének nyomán, szekcióbeszélgetések során és nem utolsó sorban igeszolgálatok által épült, töltekezett az ország minden sarkából érkező gyülekezet. Egyedül tiszta szívvel láthatjuk meg Istent, és lehetünk boldogok. A tiszta szívet pedig Ő akarja megteremteni bennünk Krisztus áldozata árán - hallottuk a biztatást.

 A nap szolgálatainak hangfelvételei:

Igehirdető, előadóTémaMeghallgatásLetöltés
Miskolci Luther kórus tanúságtétel szóban és dalban
Ittzés István ny. lelkész igehirdetés: „Boldogok a tiszta szívűek”
Dr. Koch Béla háziorvos szekció: A szív tisztasága a háziorvos szerint
Deák László lelkész szekció: Tisztán a világban
Endreffy Géza lelkész szekció: Boldogok a házasok
Boros Lajos tanúságtétel: Börtön után szabadon
Dr. Somody Imre közgazdász, 
a Centrál kávéház tulajdonosa
tanúságtétel
Sándor Frigyes lelkész igehirdetés: „Tiszta szívet teremts bennem,
Istenem!”