Evangélikus Missziói Központ

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta,
hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
(Jn 3,16)

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
(Mt 28,19–20)

 

 

 

K3 – A kereszténység tanítása – rendhagyó formában és közegben

Könyvajánló:

Komoly töprengésre késztetett Garádi Péter testvérem, hiszen K3 – A kereszténység tanítása – rendhagyó formában és közegben című könyvének előszavában jelezte, hogy szerinte mi NEM ez a könyv. Nem a kereszténység tanítását klasszikus értelemben rendszerező dogmatika, nem is elsősorban felnőttek számára összeállított hittankönyv, de még bibliaórai sorozat témájaként sem ajánlja. Bár, a könyvet alaposan ismerve, előre bocsátom, hogy az előbb felsoroltakkal több helyen is érintkezik. (...)

Azonban a szerző bevezető mondatait illik komolyan vennem, és felvállalnom azt, hogy meghatározzam könyve műfaját – lehetőleg úgy, hogy a lehető legkevésbé térjek el a szerzői szándéktól. Remélem, hogy a következő sorok érthetővé teszik, hogy a bennem megfogalmazódó műfaj a következő: Beszélgető könyv. Méghozzá többféle értelemben, síkon is.

Egyrészt azért, mert egy évek alatt formálódó, a keresztény hit tanításáról, és az azzal kapcsolatban több irányból is megfogalmazódó téves sztereotípiákról rendszeresen együtt gondolkodó közösség beszélgetéssorozatának a fonalát szerkesztette egybe a szerző. A 30-35 fős közösséget a szerző így mutatja be: „Felekezethez nem köthető csoport vagyunk, mégpedig tagjaink elég változatos lelki előéletével. Alkalmainkon soha nem egy felekezet tanításáról beszéltünk, hanem az egyetemes kereszténységről.” A K3 klub, ahogyan magukat nevezik, a „keresők, kíváncsiak, kételkedők” klubja. E szavak kezdőbetűit jelzi a K3. A beszélgetések során mindháromnak fontos, egymást építő és gazdagító ötvözetét élték meg a résztvevők.

Ezek a beszélgetések irányított mederben folytak. A tematika medrének alapja és iránya maga a Könyv, a Szentírás: Isten igéje. Éppen ezért Garádi Péter összeállításán keresztül az Olvasó is először talán észrevétlenül, de megszólítottá válik. A kereszténység tanításának jelentős része rendkívül logikus és érthető, nem pedig homályos tapogatózás, hiszen Isten beszédén alapul és arra épül. Isten megszólít a Szentírás mértékén megfogalmazott keresztény tanításon keresztül, és valódi kérdésekre valódi választ ad, az őszinte és nyitott Isten-keresésre a vele való közösség megtapasztalásának ajándékával válaszol. Így tesz ezen a beszélgető könyvön keresztül is.

A könyv talán nem is a keresztény hitismeretnek a megszokottól valóban eltérő rendszerezése miatt „rendhagyó”, amint a szerző ezt jelzi. A könyv ugyanis két szálon fut. Minden egyes „Tanítás” részt egy „Történet” követ. Ezek a történetek a K3 klubról, annak kialakulásáról szólnak, valamint a résztvevőkben és közöttük megtapasztalt személyes és közösségi lelki folyamatokba, változásokba adnak bepillantást. Élő jelei annak, hogy a kereszténység tanításán keresztül megszólaló, beszélgető Szentháromság Isten valóban újjá teremt, felemel, összerak és reménységgel tölti el
kortársainkat ugyanúgy, mint az Egyház története során oly sokakat.

Az Egyház Urának, Krisztusnak a megváltó kereszthalála ma sem hamis reménység forrása.   „Tiszteletem a véletlen-hívőké! Mi a K3-ban nem a véletlen Istent ismertük meg.” – írja a szerző.

A tanítások és történetek egymásba fonódó dinamikája a hitismeret és a megélt hit ötvözetéről beszél. Mindazoknak szeretettel és jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, akik ha nem is Ábrahámhegyen, hanem bárhol máshol keresve, kíváncsian, olykor kételkedve vágynak arra a beszélgetésre, amelynek nyomán élet és üdvösség fakad. Én is közéjük tartozom, hálás vagyok, hogy a könyv olvasójaként a K3 klubot kísérhettem egy ideig!

Kovács László lelkész

Első vélemények azoktól, akik már kezükbe vették a könyvet

Világosan áttekinthetők az egyes témák, a történetektől  közvetlenné és személyessé válik az üzenetet. – Bálintné Varsányi Vilma lelkész

Első megnézésre is tartalmas, komoly munka. – Isó Dóra és Zoltán lelkészek

Hetek óta gondolkozom, hogy mi legyen a jövő évi naponkénti olvasmányom – most megadatott és nem is kell január elsejéig várnom vele. – Ferenczy Erzsébet lelkész

Ez egy nagyszerű, áldott anyag. Ez a könyv nagy érték. Én szívesen járnék ilyen bibliaórákra. – Szeverényi János az Evangélikus Missziói Központ vezetője

Rendkívül érdekes, egyéni a szerkezete, több síkon is lehet olvasni. Egyszerre érdekes történet és ugyanakkor egy teológiai kézikönyv  egyéni megközelítésben. Mondhatnám, munkakönyvnek, tankönyvnek is alkalmas. – Fabiny Tibor egyetemi tanár

 

Megrendelés:

  • a szerzőtől: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • az Evangélikus Missziói Központtól: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ár: 3000 Ft/db + postaköltség

Méret: 190x260 mm, 512 oldal