Evangélikus Missziói Központ

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta,
hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
(Jn 3,16)

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
(Mt 28,19–20)

 

 

 

Megjelent az új Híd magazin, mások mellett Luther Márton, Fekete István, valamint dr. Szigeti Jenő, dr. Reuss András, Fináli Gábor, Miklya Luzsányi Mónika, dr. Szalai András, Szabados Ádám írásaival.

Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A 2019-es Missziói Pályázat nyerteseinek listája.

Tanúim lesztek

Az Evangélikus Missziói Központ – Magyar Evangélikus Rádiómisszió könyve a megelőző tizenhat évben a Misszió és a Híd magazinban közölt interjúkból és tanúságtételekből közöl válogatást, Gáncs Péter előszavával.

Megrendelhető az Evangélikus Missziói Központtól

Megjelent a Híd magazin legújabb száma
Kubik Anna, László Viktor, dr. Szigeti Jenő, Harmati Dóra, Szabados Ádám, dr. Szalai András, dr. Bijoy Koshi, D. Szabó Dániel és mások írásaival;
Török Mátéval, Győri Virággal, Indiánnal, Márkus Tamás Andrással készült interjúkkal.

Betétlapon: Ima a nemzetért

Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangelizációs és Missziói Bizottsága pályázatot

ír ki az evangélikus gyülekezetek és egyházmegyék missziói munkájának támogatására.

Tudnivalók és űrlap itt.

Megérkezett a nyomdából az új Híd - fókuszban a nevelés.

Ittzés Szilvia, Varga Gyöngyi, Szigeti Jenő, Iancu Laura, Miklya-Luzsányi Mónika, Szalai András és mások írásaival.
Az "élő víz" részben olvashatunk Hamvas Béláról, Billy Grahamről; a világszórványban élő evangélikusokról, Jehova tanúiról, a gyülekezeti fegyelmezésről, az alkoholizmusból való gyógyulásról és sok más témáról.

Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

AJÁNDÉKÖTLET KARÁCSONYRA:

CD-lemez hetvenöt percnyi válogatással Jézus beszédeiből Badin Ádám előadóművész tolmácsolásában, rövid zenei betétekkel.

Szeretettel ajánljuk a jövő év programjait:

  • január 6–13.  Aliansz imahét
  • január 20–27.  Ökumenikus imahét
  • február 20.  Budapest – Aliansz Teológiai Műhely
  • március 20.  Országos iroda – országos missziói konzultáció
  • március 25–30.  Piliscsaba – konferencia alkoholbetegeknek
  • június 24–28.  Révfülöp – ökumenikus lelkészi konferencia
  • június 30–július 3.  Piliscsaba – nyári konferencia (Evangélikus Missziói Központ)
  • augusztus 21–25.  Balatonszemes – BalatonNET evangéliumi találkozó
  • október 12.  Budapest-Deák tér – országos evangelizáció
  • október 13.  Pápa – ökumenikus missziói nap

A megbocsátásról (cikk)

A CSONTOK MEGELEVENEDNEK – ELHALÓ GYÜLEKEZETEK, ÉBREDŐ LELKEK

Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület konferenciát tart az erőtlen, szétszóródó, illetve megelevenedő, épülő gyülekezeteinkről, egyházunk helyzetéről

2018. november 17-én 10–16 óráig

Az EBBE vezetősége szeretettel vár minden érdeklődőt.

Budapest, Deák téri evangélikus templom, 2018. október 6. Szeverényi János hívogatóját alább olvashatják el.