Scholz László: Életévszakok

"Amikor 10 éves koromban édesanyám bevitt a fasori gimnáziumba, akkor jött a fasorba Dr. Remport Elek latin-magyar szakos tanárnak, aki az első pad előtt sétált és mosolyogva nézett reám, és mindjárt az első órán egy közmondással kezdte: Aurora Musis amica (A hajnal a muzsáknak barátja). Mintha megsejttette volna velem ott az első padban, hogy nekem is lesz valami közöm a múzsákhoz."

Scholz László (1911–2005) evangélikus lelkész előadása életútjáról. A felvétel a kelenföldi evangélikus gyülekezetben készült, 2002 ádventjén.

 

 

Fotók Scholz László kelenföldi látogatásáról

Scholz László életéről szóló könyv

 

Az igaznak az emlékezete áldott (Példabeszédek 10,7a)

Hét-nyolc éves fiúcska voltam, amikor Édesanyám maga köré gyűjtötte gyermekeit egy este és megtanított egy csodaszép éneket. Megvallom gyermekszívemet mélyen érintette a szöveg  – A tékozló fiú éneke –, amelyről akkor még nem tudtam, hogy Scholz László írta. Dallamát Weltler Jenő komponálta. A háború utáni evangelizációs alkalomra készült az ének, amikor Budapest jó néhány templomában egy időben a tékozló fiú története alapján folyt az igehirdetés. Később tudtam meg, hogy Édesapámhoz is kötődött ez az ének. A békéscsabai városi színházban adták elő három estén keresztül ”táblás” ház előtt valamikor a KIÉ-s (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) fiatalok a jézusi példázat színdarab változatát. A főszereplő apám volt, aki a darab végén ezt az éneket adta elő. Azóta én is tanítom, bármerre is szolgálok az országban. Így száll az áldás – egy éneken keresztül is – nemzedékről nemzedékre.

Laci bácsi más énekeit is sokat elővettük családi körben és a templomban is. Innen ismertem a nevét.

Annál nagyobb ajándéka volt életemnek, amikor személyesen is találkoztunk a kelenföldi gyülekezetben, amely meghívott lelkészének 1995-ben. Akkor már nem vállalt szolgálatot.

Jó híre volt a gyülekezetben korábban, nyugdíjas éveiben tartott bibliaiskolai előadásainak. Időnként meglátogattam otthonában. Nekem ez olyan volt, mintha hazamentem volna. Úgy hallgattam, mint mesteremet, „atyámat”, példaképemet. Sugárzott belőle a bölcsesség, elfogadás, a megharcolt hit. Szeretete, hűsége, tapintata, élettapasztalata a mai napig is élő példa előttem. Anyósom és az ő édesanyja számtalanszor emlegették őket családi körben. Zuglói szolgálata mély nyomott hagyott bennük is: „Az igazi lelkész és lelkészfeleség Scholz Lászlóék” – mondogatták. Igazuk volt.

Mindig is foglalkoztatott az ő élete, szolgálata, munkássága is. Bántott, hogy egy ilyen áldott, nagyszerű embert nagy családdal csak úgy elűztek Budapestről, egy jól működő gyülekezetből. Ő nem volt lázadó típus, nem lehetett könnyű számára sem mindezt elhordozni, de biztos vagyok abban, hogy a nehézségeket hitben oldotta fel.

Évtizedek múltán meghívták régi gyülekezetébe, Zuglóba. 1988-ban rehabilitálták.

Istennek köszönöm meg Scholz Lászlót, akit adott a kis küszködő kisegyházunknak és hazánknak, mint igehirdetőt, evangélistát, tanítót, teológust, énekszerző költőt, egyház, gyülekezet és templomépítőt.

 

Szeverényi János

evangélikus missziói lelkész