Dr. Somody Imre üzletemberrel és Szeverényi János evangélikus lelkésszel Dicsőfi Balázs beszélgetett a Mária Rádió Mindennapi életszentség című műsorában.

Pál apostol pontosan kinek és mire értve írta ezt: „Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De, ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba döntik. Mert minden rossznak a gyökere, a pénz szerelme.” (I.Tim 6,6-10)

SZ. J.: Timóteusnak, a fiatal munkatársának írta. Pál levelei általában körlevelek voltak, idővel Isten igéjévé váltak, mert Szentlélek által olvasva minden kor emberének szólnak. Anyagi kérdésekben, gazdasági ügyekben túl sok minden nem változott. Ezek a gondolatok ma is aktuálisak. A gyülekezetekben akkor is voltak nagyon gazdagok, és voltak rabszolgák is.
Az egész Szentíráson végigvonul az az üzenet, hogy legyünk szabadok az Istennel való kapcsolatra és az anyagiakkal való kapcsolatra is. Önmagában a gazdagság nem bűn, az a kérdés, hogy hogyan élünk vele.
A szegénység sem üdvözít, a szegény embernek is hitre kell jutnia és meg kell térnie. A gazdag és Lázár példázatában (Lk 16,19-31) a gazdag nem azért kárhozik el, mert gazdag, hanem mert könyörtelen volt. Lázár sem egyszerűen azért üdvözül, mert szegény, hanem mert Istenre figyel.

Imre, a kilencvenes évek egyik sikeres vállalkozójaként Magyarország száz leggazdagabb embere között voltál. A megtérésed előtti időben hogyan viszonyultál a pénzhez? Estél „kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba”?

 

S. I.: Egyrészt erre teljes mértékben igen a válasz. Másrészt viszont nem szabad azt gondolnunk, hogy a hitetlen ember nem akar, vagy nem tud jót tenni. Én meg voltam győződve fiatal koromtól kezdve arról, hogy jót és jól cselekszem, nem csak magamnak, hanem az emberek gyarapodására. Sok példát tudok erre felsorolni. De végül is mindezt mégiscsak önmagam építése céljából tettem, hiszen büszke voltam arra, hogy írnak rólam az újságban, fontos embernek tekintenek.

A pénzhajhászással az emberek sok fájdalmat is okoznak maguknak. Nálad volt-e ilyen, hogy a pénz, a siker utáni hajtás visszahatott az életedre?

S. I: Én huszonhárom éven keresztül súlyos beteg voltam. Úgy éltem meg a gazdagságomat, hogy közben állandóan kórházba jártam. Ebben a sikeres időszakomban elvesztettem az első családomat, az első gyermekemet, akivel együtt éltem tizennégy éves koráig. Sokszor döbbenetes drámák vannak azoknak az életében, akiket az újságok címlapjáról, mint sikeres embereket ismerünk. Ezt nyílván senki sem akarja mutogatni, ezzel nincs mit büszkélkedni. Nagyon-nagyon súlyos árat fizet az ember akkor, amikor úgy érzi, hogy az önmegvalósításban kell kiteljesednie.

Történt egy pálfordulás az életedben: megtértél, újjászülettél. Van-e küzdelme egy megtért embernek a pénzzel és a gazdagsággal? Mit javasolsz a megtért vagyonos embereknek?

S. I.: Nagyon komoly kihívás az, amikor – fogalmazzunk így - valakinek feleslege van. Sok ilyen ember van. Sokkal több, mint azt némelyek gondolják. Hívő emberként az a kérdés, hogy hajlandó vagyok-e a vagyonomat minél inkább a Szentírás értékrendje, útmutatása alapján kezelni. Megvizsgálom-e azt, hogy mennyire a krisztusi tanításnak megfelelően dolgozom. Az adófizetéstől kezdve sok egyébre gondolok itt. Másrész pedig az a kérdés, hogy a gyarapodásomat milyen célra használom. Ismerek olyan vagyonos testvért, aki pl. azt mondja, hogy ő csak annyit használ fel, amennyire ténylegesen szüksége van, és a többit odaadja.

Te milyen állásponton vagy?

S. I.: Engem boldoggá tesz, hogy a gyarapodásomat olyan projektekre tudom szánni, ami hiszem, hogy a keresztyénséget építi Magyarországon.

János, te hogy látod a mai keresztyén embereket, a gyülekezeteket, az egyházakat, mennyire érinti őket a kísértés, a pénz szerelme?

SZ. J.: A világi emberek és az egyházi emberek is állandó kísértésnek vannak kitéve, és igaza van Pál apostolnak, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme, az egoizmus, a magunk körül forgás, az Istentől való függetlenedés, ami tulajdonképpen a hitetlenség.
A constantinusi fordulat elhozta a világi gazdagságot is az egyháznak, amivel az egyház egy része jól tudott élni, de nagyon sok nyomorúságot és bajt is okozott. Az egyház 1700 éven keresztül katonai, politikai és gazdasági hatalom volt. A az elmúlt 100-150 évben Isten, megengedte, hogy elvétessék az egyháztól ez a politikai hatalom. Manapság a gyülekezetek leginkább a saját hitükre alapozva szervezik az életüket, beleértve az anyagi javak felhasználását is.

Krisztus is azt tanácsolja, hogy: ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön.( Mt 6,19–21) Ha valaki megtér, akkor az ige szerint nem kellene lemondania a gazdagságáról?

S. I.: Ami Tőle van, azt arra kaptuk, hogy épüljünk belőle és építsünk. Ha van vagyonom, akkor nem meggondolatlanul kell szétosztanom, hanem Isten előtti felelősséggel az Ő szerinte való dolgokra kell fordítani. Nem csupán karitatív célokra lehet felhasználni. Egy olyan világban, ahol az anyagiak meghatározók, a keresztyénségnek is kell, hogy legyenek anyagi forrásai a küldetésének betöltéséhez. Pl.: ha a keresztyén média nem rendelkezik hasonló anyagi forrásokkal, mint a világi média, akkor el sem jut az üzenet azokhoz, akik meghallgatnának, és ez pénzbe kerül.
Nem értek egyet azokkal, akik egy jó keresztyén projektben résztvevő embereket nem akarnak versenyképesen megfizetni. Mindenki munkából él, és azért mert valaki keresztyén, nem kell, hogy lyukas legyen a nadrágja, vagy a cipője. Nem ettől lesz jobb, vagy hitelesebb.

Jézus valamiért mégis elmondja ezeket az igéket.

Sz. J.: Jézus nem sablonokban gondolkodik és tanít. Helyzetek, élethelyzetek vannak. Amikor kiküldte a tanítványait, (Mt 10.) akkor az egy ilyen modell volt: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”. Ez igaz is, a hitet nem lehet megfizetni.
Később létrejött a szerzetesség, a szegénység, ami válasz volt a korabeli egyház meggazdagodására. Gondoljunk pl. Assisi Szent Ferencre.
A dolog lényege a szabadság, a megelégedettség. Isten belső nyugalmat és szabadságot akar adni, illetve azt, hogy felismerjem mi a dolgom, a feladatom a földön. Nagy szükség van hívő, elkötelezett üzletemberekre, politikusokra, akik meghatározzák az oktatást vagy a szociális szférát. Teljes tisztelettel néztem falun a katolikus plébánost, aki nem vett fel fizetést és egy ágy volt minden vagyona, de szabad ember volt. Nekünk négy gyermekünk volt, én ezt nem tudtam volna megtenni, hogy nem veszek fel fizetést.

Ha most egy gazdag ember megtérne, akkor mit ajánlanátok neki? Azt, hogy ossza szét a vagyonát, vagy, hogy ebben a helyzetében keresse Isten akaratát?

Sz. J.: Nincsenek sablonok. Volt egy evangélikus lelkész, aki megtért, szétosztotta a vagyonát és elment misszionáriusnak. Ebből nem kell szabályt csinálni, a gazdagnak és a szegénynek is meg térnie.

S. I.: Ha bálványom a gazdagság, ez van a célkeresztben, akkor hibás az értékrendem és úgy nem is tudok keresztyén életet élni. De ha a pénzben eszközt látok arra, hogy az Istentől kapott feladatot megvalósítsam, akkor egy fontos eszköz a kezemben.

Ábrahám is gazdag volt, Izsákot is megáldotta az Úr és ott van például Jób, akinek nagy vagyona volt, Isten mégis pozitívan nyilatkozik róla.

S. I.: Jób estében az volt a kihívás, hogy vajon fontosabb-e számára Isten, mint a vagyona. Nekünk is ezen kell elgondolkoznunk, hogy tudunk-e úgy hinni Istenben és engedjük-e általa oly mértékben vezetni az életünket, hogy vagyonnal és minden egyébbel kapcsolatban Isten szerint hozunk döntést. Jób kiállta a próbát és utána kétszeres vagyont kapott, Isten ezért megáldotta.
A gazdag ember ott bukik el, ha a fő prioritása nem Krisztus. Azt a gazdagságot kell föladni, ami az életem fókusza, a bálványimádást kell föladni.

Sz. J.: Van egy általános „gondviselő Jóisten hit” , ami nagyon hamar összetörik, ha a gyerekem meghal, vagy ha az infláció elviszi a vagyonom. Ilyenkor sokan elveszítik a hitüket. Újra visszatérünk ahhoz, hogy Istennel kell kapcsolatban lennünk. Pál apostol azt írja, hogy „tudok szűkölködni és tudok bővölködni”. (Fil 4,12) Ő mind a kettőt átélte. Az ő modellje is érdekes: a keze munkájából is élt, sátorkészítő és misszionárius volt, ugyanakkor pl. a filippi gyülekezet adományait rendszeresen elfogadta.

Azt olvassuk az első keresztyénekről, hogy vagyonukat, javaikat eladták és szétosztották, ahogy éppen szükség volt rá.(ApCsel 2,45) és (ApCsel 4,32)

Sz. J.:  Ez a gyakorlat egy ideig tartott, a vagyon beadása és elosztása. Ez nem azt jelenti, hogy ma egy keresztyén közösségnek ne kellene arra törekednie, hogy a gyülekezeten belüli többletek és mínuszok kiegyenlítődjenek. Ezt sokan komolyan is veszik, és az úgynevezett fölöslegükből folyamatosan adnak. De nem csupán arra van szükség, hogy jó szándékkal, naiv hittel adakozzunk, hanem szakmailag is meg kell szervezni a segítő szolgálatot. Azt szoktuk mondani, hogy „ne csak halat adjunk, hanem tanítsunk halászni is”.

Tehát Pál szavai ma is érvényesek: „akik gazdagok, azoknak parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, hogy elnyerjék az igazi életet.” (I. Tim 6,17–19)

 

evangelikus.hu, 2016. november

 

2016-11-Somody-SZeverenyi-Penz.docx