A megbocsátásról (cikk)

Szeverényi János az Evangélikus Élet magazinban megjelent rövid jegyzetei.

 Ezeknek?! Képzőművész roma barátaimmal meglátogattuk az egyik hazai börtönt. Arra kaptunk felkérést, hogy állítsuk ki alkotásainkat. Festmények, grafikák, fotók mellett vittem keresztyén irodalmat is. Beléptetéskor le kellett adni táskát, mobilt és kulcsokat. A hórihorgas, rezzenéstelen arcú őr végigmért és kötelességtudó kedvetlenséggel megkérdezte a kezemben lévő könyvkupacra mutatva: „Az ott mi”? Reflexszerűen ránéztem a legfelső könyvecskére és olvastam a kiadvány címét: „Vigasztaló szavak.” A kemény kérdés szíven ütött: „Ezeknek?!”

 

Angyal a villamoson. A nagykörúti 4-es, 6-os villamoson felejtettem az Evangélikus Missziói Központ teljes havi könyvelési anyagát: számlákat, szerződéseket, igazolásokat. Továbbrobogott a jármű, mire észleltem. Újabb gond, intéznivaló, ki tudja, mennyi probléma adódik még ebből! Tettem egy próbát: felszálltam a következő villamosra, és megosztottam a vezetővel gondomat. Készségesen szólt a kollégáknak, hogy a végállomásra érkező szerelvényen keressék a borítékot. Közben kaptam a hírt mobilon, hogy egy utas megtalálta az anyagot, és leadta az országos iroda portáján. Megint egy angyal…

 

Hídemberek. Különös világ a felekezetek viszonyrendszere. Egyik oldalról fájdalmas, isteni akarattal nem egyező dolog a szétszakadozottság. Majd minden közösségben megtalálhatók a másokat lenéző, Isten országából kirekesztő indulatok. Sok botránynak, családi nyomorúságnak okai a „nagy hitvallók”. Ugyanakkor mindenütt találkozom hídemberekkel, akik érzékelve Isten atyai szívének összetöröttségét és szeretetét, imádkoznak és tesznek az igazi lelki egységért, amelyre a hiteles, közös misszió miatt is égető szükség van. Ennek a motiváltságnak és célnak engedve tartott huszonnégy felekezet és missziói szervezet protestáns nagygyűlést Budakeszin, 2017 szeptemberében.

 

Egy muszlim és egy keresztyén beszélget. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület szervezésében fórumon vettem részt egy kisváros kultúrházában. Hazai muszlimvezető volt a beszélgetőtársam. Többek között elmondtam, hogy ilyen mértékű keresztyénüldözés, amilyet most tapasztalunk, nem volt még a világon. Minden öt vallási üldözöttből négy keresztyén, évente legalább százezer hívőt végeznek ki a hite miatt, százezrek sínylődnek börtönökben. Meglepően reagált partnerem. Szerinte ma nincs keresztyénüldözés. Pusztítják az ő vallásához tartozókat is. Utalva a terrorcselekményekre, megjegyezte: bárki növeszthet szakállat és kiállthat „Allahu akbar”-t… Újra szembesülnöm kellett azzal, hogy két magyar egy asztalnál ugyanarról a jelenségről ellentétesen gondolkodik. Érdemes figyelni a másikra, ő mit gondol, mit érez. Ugyanakkor a felismert igazságot határozott szelídséggel képviselni kell.

Szeverényi János

Evangélikus Élet 2018. január 14.